Ha tehetem, szívesen bekukkantok Wholeliving-hez, tök jó fej,igényes és környezetbarát, két gyerekes és állatira kreatív anya, ráadásul szuper receptjei vannak, meg - iriységjel:-)- s.k. kertje a természet nagyon lágy ölén (nézzétek csak a legutóbbi bejegyzésénél a betakarításról született fotókat!), mindenféle zölddel teli. Mázlista.
Mielőtt végképp elönt az epemirigy:nála találtam egy jó kis Ciabatta leírásra,amiben figyelmeztetett a hosszú kelesztés fontosságára,s igyekeztem is nem elfelejteni. Sajna átestem a paci túlfelére, és majdnem két napra ott hagytam a begyúrt tésztát a konyhapulton, az előírt 12-13 óra helyett...Lágy és finom kovászillat lengte körül, mikor sűrű bocsánatkérések közepette megközelítettem. Kissé nehézkes kisebb cipószerűre szaggatni (kanalat használtam),majd forró sütőbe rendezgetni, viszont 25 perc alatt kész és az illata...nagyon wow! Belül lukacsos,kívül meg szuper ropogós! Elvileg 4-5 darab jön ki ennyiből.
Meg is töltheted, ha kihűlt: olívaolajjal meglocsolod a kettévágott bucikat, aztán némi fokhagymával bedörzsölöd, mozzarellát, paradicsomot raksz rá, frissen tört borsot, bazsalikomot, mentát...
S akinek ehennyiii jóóóó kevéééééés, azt érje gááááncs és meeegvetéééés - éneklik a Varázsfuvolában (asszem...)
2012. augusztus 30., csütörtök
2012. május 15., kedd
Nem eszi a gyerek a gyümit?
Mondjuk nálunk eszi, csak nem azt, amit éppen kellene, nem akkor, meg nem annyit...Örök harc. (Sóhaj.) Úgyhogy kész öröm az alantihoz hasonló képeket találni, megcsinálni a kölkeknek, bezsebelni az olcsó dicsőséget, aztán hallgatni a nyaggatást: van még itthon banáááán? Van még itthon kiviiiii?
Töltött minipizzák
Ez a recept friss és ropogós, legalábbis most, mikor a blogbejegyzést írom, ugyanis a Blikk Nők Konyha 2012 májusi számából való. Amúgy meg valszeg időtlen, a mi családunkban biztosan az. Az elején kicsit idegenkedett tőle a család, mi ez a marhaság, hogy a töltelék el van dugva a pizzába, de a végén nagyon jól sült el a dolog, azt terveztem, reggelire is marad belőle pár darab, rágcsálni iskolába menet -- hát nem maradt, még az este rájártak és orvul elhordták. De ez a tetszés jele, nem?
Amúgy, mint a gasztroújságokban megjelent recipék egy jelentős részét, ezt sem szabad készpénznek venni, mert akkor sosem lesz belőle étel. Nem tudom, mit csinálnak, hova figyelnek, de simán megírhatnánk a Blikk Nők Konyha hibalistáját, úgyhogy figyelni kell és türelmesen alakítgatni a recepteket, persze nem alapjában, csak kicsit.
Itt például egy csipet sót írtak elő a 40 deka lisztből készült tésztához, hát ha annyit teszek bele, meg sem érezni, tiszta ízetlen lett volna az egész. Két nagycsipetet szórtam, de hármat is elbírt volna. A folyadékot pedig sikerült szinte teljesen kifelejteni a műleírásból, ha nem vagyok észnél, valami morzsalékos trutyit állítottam volna elő a kukának.
Azért a fentiek senki kedvét ne szegjék, mondom az igazán takarékos és egyszerű hozzávalókat:
-40 deka liszt, plusz valamennyi megszórni
-2,5 deka élesztó (és tényleg ennyi)
-fél teáskanál cukor
-1 ek. olívaolaj
- (egy csipet helyett) két csipet só
- a töltelékhez bármi, a BNK-recept szerint paradicsom,sonka,mozzarella, meg bazsalikom, de én aprított fűszeres kolbászt és karikázott zöldhagymát használtam, a húsmentes változathoz meg paradicsomot és trappista sajtot,némi bazsalikommal és borssal.
Fél deci langyos cukros vízben elmorzsoljuk az élesztőt és rászórunk két kanál lisztet, aztán hagyjuk a kovászt kelni, míg szép bugyborékos nem lesz. Nagyobb tálba tesszük a lisztet a sóval,beleöntjük az élesztőt -és én fél deci olívaolajat és fél deci vizet is küldtem rá, különben sosem lesz rugalmas tésztánk, csak morzsalékunk. A deszkához csapkodva jól kigyúrjuk,letakarjuk, meleg helyen megkelesztjük. Közben a tölteléknek való hozzávalókat felaprítjuk, a kolbászt és lepirítottam a hagymával,bazsalikommal, a paradicsomot elkevertem a reszelt sajttal, megsóztam, megborsoztam.
A megkelt tésztát szépen vékonyra kinyújtjuk és egy nagyobb pohárral korongokra kiszaggatjuk. Kicsit nyújtófával még ellapigatjuk, olívaolajjal vékonyan megkenegetjük, töltelékkel megrakjuk, aztán félbe hajtjuk, mit egy kagylót és vízbe mártott ujjbegyeinkkel körben a széleket lapigatva lezárjuk. Kétszáz fokra előmelegített sütőben úgy 15-20 perc, látni fogjuk, mikor szép pirosbarnás. Isteni finom, sajnos ez az oka, hogy fényképet nem tudok róla mellékelni. Mire előszedtem a gépet, szőrén-szálán eltűnt mind a kb. 25 töltött pizzácska...
Amúgy, mint a gasztroújságokban megjelent recipék egy jelentős részét, ezt sem szabad készpénznek venni, mert akkor sosem lesz belőle étel. Nem tudom, mit csinálnak, hova figyelnek, de simán megírhatnánk a Blikk Nők Konyha hibalistáját, úgyhogy figyelni kell és türelmesen alakítgatni a recepteket, persze nem alapjában, csak kicsit.
Itt például egy csipet sót írtak elő a 40 deka lisztből készült tésztához, hát ha annyit teszek bele, meg sem érezni, tiszta ízetlen lett volna az egész. Két nagycsipetet szórtam, de hármat is elbírt volna. A folyadékot pedig sikerült szinte teljesen kifelejteni a műleírásból, ha nem vagyok észnél, valami morzsalékos trutyit állítottam volna elő a kukának.
Azért a fentiek senki kedvét ne szegjék, mondom az igazán takarékos és egyszerű hozzávalókat:
-40 deka liszt, plusz valamennyi megszórni
-2,5 deka élesztó (és tényleg ennyi)
-fél teáskanál cukor
-1 ek. olívaolaj
- (egy csipet helyett) két csipet só
- a töltelékhez bármi, a BNK-recept szerint paradicsom,sonka,mozzarella, meg bazsalikom, de én aprított fűszeres kolbászt és karikázott zöldhagymát használtam, a húsmentes változathoz meg paradicsomot és trappista sajtot,némi bazsalikommal és borssal.
Fél deci langyos cukros vízben elmorzsoljuk az élesztőt és rászórunk két kanál lisztet, aztán hagyjuk a kovászt kelni, míg szép bugyborékos nem lesz. Nagyobb tálba tesszük a lisztet a sóval,beleöntjük az élesztőt -és én fél deci olívaolajat és fél deci vizet is küldtem rá, különben sosem lesz rugalmas tésztánk, csak morzsalékunk. A deszkához csapkodva jól kigyúrjuk,letakarjuk, meleg helyen megkelesztjük. Közben a tölteléknek való hozzávalókat felaprítjuk, a kolbászt és lepirítottam a hagymával,bazsalikommal, a paradicsomot elkevertem a reszelt sajttal, megsóztam, megborsoztam.
A megkelt tésztát szépen vékonyra kinyújtjuk és egy nagyobb pohárral korongokra kiszaggatjuk. Kicsit nyújtófával még ellapigatjuk, olívaolajjal vékonyan megkenegetjük, töltelékkel megrakjuk, aztán félbe hajtjuk, mit egy kagylót és vízbe mártott ujjbegyeinkkel körben a széleket lapigatva lezárjuk. Kétszáz fokra előmelegített sütőben úgy 15-20 perc, látni fogjuk, mikor szép pirosbarnás. Isteni finom, sajnos ez az oka, hogy fényképet nem tudok róla mellékelni. Mire előszedtem a gépet, szőrén-szálán eltűnt mind a kb. 25 töltött pizzácska...
Zöldborsós laskagombatokány
Ezt a kaját vagy húsz éve csinálom, és nem véletlenül. Gyorsan megvan és nagyon fincsi. Ráadásul imádom a friss laskagombát!
Vettem is a minap úgy negyven dekát, meg előkotortam hozzá a mélyhűtőben mindig lappangó univerzális zöldborsóból egy adagot és nosza.
A gombát kisebb darabokra vágtam, a szárát most fájó szívvel eldobtam, mert időhiány miatt most nem tudtam bajmolódni a tisztításával (pedig jó kis gombaalaplevet csinálhattam volna belőle!). A borsót kicsit előfőztem. Közepes fej aprított vöröshagymát kis olajon fonnyasztottam, rádobtam a gombát és lassú tűzön összepároltam, közben sóztam, borsoztam. A laskának kicsit több idő kell, mint a se íze, se bűze csiperkének. Meghintettem pirospaprikával és felöntöttem egy kis vízzel, s még némi párolás után belekevertem a már majdnem puha borsót. Egy pohár tejfölben egy szolid kanál lisztet elkevertem, ezzel habartam be a gombámat,aprított majorannával meghintettem, egyet kavartam rajta, s kicsit utánasóztam. Tulajdonképpen ennyi. Párolt rizzsel ettük.
Vettem is a minap úgy negyven dekát, meg előkotortam hozzá a mélyhűtőben mindig lappangó univerzális zöldborsóból egy adagot és nosza.
A gombát kisebb darabokra vágtam, a szárát most fájó szívvel eldobtam, mert időhiány miatt most nem tudtam bajmolódni a tisztításával (pedig jó kis gombaalaplevet csinálhattam volna belőle!). A borsót kicsit előfőztem. Közepes fej aprított vöröshagymát kis olajon fonnyasztottam, rádobtam a gombát és lassú tűzön összepároltam, közben sóztam, borsoztam. A laskának kicsit több idő kell, mint a se íze, se bűze csiperkének. Meghintettem pirospaprikával és felöntöttem egy kis vízzel, s még némi párolás után belekevertem a már majdnem puha borsót. Egy pohár tejfölben egy szolid kanál lisztet elkevertem, ezzel habartam be a gombámat,aprított majorannával meghintettem, egyet kavartam rajta, s kicsit utánasóztam. Tulajdonképpen ennyi. Párolt rizzsel ettük.
Mindent bele! -tészta
Vannak a konyhának nehéz napjai... Mikor abszolút nem jut eszedbe semmi főznivaló, de leginkább herótod van még a fakanál gondolatától is... nemhogy még kitalálj valami frappánsat...bevásárlás a Holdban... Na,szóval ezeken a napokon életmentő, ha van ez, meg az a spájzban,hűtőben. Még jobb, ha van spájz a lakásban. Vagy legalább hűtő.
Na szóval, most volt egy ilyen napom és leszögeztem magamban, ez teljesen normális, se dilidokihoz, se depiterápiára nem kell mennem,mindössze az van, hogy besokalltam attól, hogy alig lépek ki a gyerekekkel az iskolakapun, mindkettő kezében egy-egy vaskos,cukros szénhidrátbomba (na jó, nem is, legtöbbször gyümölcs), lenyelik az utolsó falatot és máris azt óbégatják: anya, mi lesz a vacsora? Ilyenkor legszívesebben levágnám az összes táskát a földre: pirítós, az lesz a vacsora! Na!
Milyen jó, hogy még az én irtó vacakul felszerelt háztartásomban is van némi kajakészlet, amiből VALAMIT azért lehet rittyenteni.Szóval kiturkáltam, amit lehet és a következőket találtam:
-tészta
-mirelite zöldbab
-némi sajt
-két paradicsom
-mindenféle mediterrán fűszer
-egy szép kis cukkini
-valamicske baconszalonna, de épp csak hogy
-vöröshagyma rogyásig
-fokhagyma
A tésztát kifőzzük. Közben nekiesünk a szósznak, én az aprított vöröshagymán szalonnát fonnyasztottam, ezalatt megfőtt az előzőleg kis vízben párolódni feltett zöldbab.A szalonnára rákarikáztam a cukkinit, összesütöttem, sóval-borssal fűszereztem. A paradicsomokat apróra kockáztam, hozzáadtam. Fűszereztem friss kakukkfűvel,bazsalikommal,petrezselyemmel. Beletettem a zöldbabot és megszórtam reszelt sajttal. Nagyon finom volt és ami jó, hogy tovább gondolható.
Variációk:
-padlizsán, gomba, paradicsom
-sonka,brokkoli,paprika,füstölt sajt
-répakocka, paradicsom,füstölt sonka
-kukoricakonzerv,sonka,kaliforniai paprika
u.i.: A kép se csúnya szerintem...
2012. május 3., csütörtök
Megvan a legjobb csokitorta!!!
Pszichedelikus találkozás.
Egyszerű kis szerdai sütinek indult, aztán mennyei hedonizmusba torkollt, heves utókönyörgésekkel, hogy naaa, anya, ezt még egyszer!
Ami tök fura, mert amúgy Tejfölös csokoládékuglóf néven jelentkezik A család konyhája című kis A/5-ös sorozatban, a Piskóták percek alatt kötetkében és a tejföl, meg a kuglóf együtt nálam amúgy maximum egy szokásosnál színtelenebb, de kiadós rókázás képében rémlene fel. Brrr.
A recept egyszerűsége és a hozzávalók viszonylag kevés volta viszont legyőzte előítéleteimet, úgyhogy nekiláttam. Ami még a javára szól, hogy ráadásul hamar megvan, munkával és sütéssel együtt 50 perc alatt megoldható a dolog.
Kell hozzá:
25 deka cukor (én 17-8 deka arányban kristályt és barnát tettem bele)
25 deka rétesliszt
1cs. sütőpor
10 deka kakaópor
1 kisk. szódabikarbóna
0,6 dl olaj
2 dl tejföl
másfél deci víz (nálam inkább kis híján két deci lett)
2 tojás
A sütőt tekerjük 180 fokra (gáz 3-as). Kivajazunk egy kuglófformát (én elkényeztetett módon szilikont használtam). Itt jön a dolog egyik legszebb része: az összes hozzávalót szépen, egymás után egy keverőtálba öntjük,tesszük, szórjuk, verjük és elektronyos habverővel jól összedolgozzuk. Lényeg, hogy a cukor ne sercegjen a fog alatt, szóval kell egy bő öt perc a gépnek, mire egyneműsíti a tésztát. Sima és könnyű lesz, mint egy bárányfelhő.
Mehet a formába, aztán meg a sütőbe, elvileg 35-40 percre, én 40-re hagytam bent és ez lett a befutó. Ha kivesszük, pihentessük tíz percig, sőt még jobb, ha hagyjuk kihűlni, mert így csoda tuti módon bevonhatjuk valamilyen fini csokimázzal. Nálunk kész csokiöntet csurgott rá, ami valami fantasztikusan leszivárgott a tészta hajszálcsövecskéin át a belsejébe (esküszöm, ez már fizika...) és enyhén átitatta, különleges ízzel ajándékozva meg. Mivel a Középsőnek éppen szülinapja volt, kissé kidíszítettük a sütit, ami azt eredményezte, hogy a család kis híján megette a dekort is, némelyeknek mű-ezüstcsillagok lógtak a szájukból... szégyen...
(További alternatívák: vaníliafagyival, tört mandulával megszórva, tejszínhabrózsákkal...)
Egyszerű kis szerdai sütinek indult, aztán mennyei hedonizmusba torkollt, heves utókönyörgésekkel, hogy naaa, anya, ezt még egyszer!
Ami tök fura, mert amúgy Tejfölös csokoládékuglóf néven jelentkezik A család konyhája című kis A/5-ös sorozatban, a Piskóták percek alatt kötetkében és a tejföl, meg a kuglóf együtt nálam amúgy maximum egy szokásosnál színtelenebb, de kiadós rókázás képében rémlene fel. Brrr.
A recept egyszerűsége és a hozzávalók viszonylag kevés volta viszont legyőzte előítéleteimet, úgyhogy nekiláttam. Ami még a javára szól, hogy ráadásul hamar megvan, munkával és sütéssel együtt 50 perc alatt megoldható a dolog.
Kell hozzá:
25 deka cukor (én 17-8 deka arányban kristályt és barnát tettem bele)
25 deka rétesliszt
1cs. sütőpor
10 deka kakaópor
1 kisk. szódabikarbóna
0,6 dl olaj
2 dl tejföl
másfél deci víz (nálam inkább kis híján két deci lett)
2 tojás
A sütőt tekerjük 180 fokra (gáz 3-as). Kivajazunk egy kuglófformát (én elkényeztetett módon szilikont használtam). Itt jön a dolog egyik legszebb része: az összes hozzávalót szépen, egymás után egy keverőtálba öntjük,tesszük, szórjuk, verjük és elektronyos habverővel jól összedolgozzuk. Lényeg, hogy a cukor ne sercegjen a fog alatt, szóval kell egy bő öt perc a gépnek, mire egyneműsíti a tésztát. Sima és könnyű lesz, mint egy bárányfelhő.
Mehet a formába, aztán meg a sütőbe, elvileg 35-40 percre, én 40-re hagytam bent és ez lett a befutó. Ha kivesszük, pihentessük tíz percig, sőt még jobb, ha hagyjuk kihűlni, mert így csoda tuti módon bevonhatjuk valamilyen fini csokimázzal. Nálunk kész csokiöntet csurgott rá, ami valami fantasztikusan leszivárgott a tészta hajszálcsövecskéin át a belsejébe (esküszöm, ez már fizika...) és enyhén átitatta, különleges ízzel ajándékozva meg. Mivel a Középsőnek éppen szülinapja volt, kissé kidíszítettük a sütit, ami azt eredményezte, hogy a család kis híján megette a dekort is, némelyeknek mű-ezüstcsillagok lógtak a szájukból... szégyen...
(További alternatívák: vaníliafagyival, tört mandulával megszórva, tejszínhabrózsákkal...)
Töltsd a krumplit, pajtás!
Most én is olyan vagyok, mint abban a Sandra Bullock-Denis Leary főszerepelte, egy lepukkant párocska körül forgolódó kedves vígjáték bumfordi nyomozója, aki minden, nyilvánvaló nyom láttán azt ismételgette: nem lehet ilyen egyszerű...nem lehet ennyire egyszerű...
Hát kérem, a töltött krumpli ebbe a kategóriába tartozik, hihetetlen konyhai akrobata, beleadható minden otthoni, fogalmunk-sincs-mire-használandó alapanyag, elrontani szerintem lehetetlen. És ami a meglepő, akárhogy is csűri-csavarja az ember, mindig finom lesz a végeredmény!
Belebotlottam egy sor töltött krumpli receptbe, mindet ki is fogom próbálni, ide most egy már abszolvált és egy melegen ajánlott műleírást adok, mindkettő páratlan a maga nemében. A receptek Tabányi Gábortól, a Belgian Brasserie séfjétől valók, egy régebbi Praktika magazin receptoldalairól téptem ki valamikor.
A majorannás darált húsossal kezdtem, a nagyobb krumplikat természetesen előtte héjában megfőzzük, bár ami igaz, én azonnal letértem a járt ösvényről a dzsindzsásba és félbevágva a sütőbe vágtam egy tepsibe a krumplikat...Mindegy is, közben két evőkanál olajon megdinsztelünk egy kis fej felaprított vöröshagymát (én egy gerezdnyi fokhagymát is, mert anélkül szerintem el sem tudnék aludni), majd megszórjuk pirospaprikával, és belekeverünk tetszés szerint választott 50-60 deka darált húst, ez lehet pulyka, sertés, akinek futja, marha is. Sózzuk, borsozzuk, bőven meghintjük szárított majorannával és lefedve puhára pároljuk. Tabányi belekeveri a tejfölt, én nem tettem, hanem a végén a kivájt és megtöltött krumplifeleket koronáztam egy-egy kanálnyival. A képen szemmel láthatólag zöldborsók vigyorognak a töltelékben/mellett, hááááát igen, bevallom, én önhatalmúlag tettem bele, annyira szépen kérte...
A krumpli héját ne hámozzuk le, mert sokkal érdekesebb, finomabb és vitaminosabb amúgy, viszont némileg vájjuk ki a belét. El ne dobjuk a jó bélt, hanem keverjük csak szépen a húshoz és párolgassuk össze vele! A megtöltött pityókákat szórjuk meg egy kis reszelt sajttal (füstölt is lehet), majd tíz percre tegyük vissza a sütőbe.
Nyami.
A másik recept is vonzó, csirkés-májas és zelleres.
Ehhez vajon póréhagymát kell párolni, s kockára vágott 40 deka csirkemellet adni hozzá, 20 deka csirkemájjal együtt. Só, bors, pirítás.
Az eredeti recept szárzellert ír, de arcátlanság lenne a falusi közértben angol zellert reklamálni, úgyhogy én zellerzöldet használok, s nem is keveset. Felaprítom, a húshoz keverem, megszórom némi liszttel, felöntöm kis doboznyi főzőtejszínnel. Egyet forralok rajta, kész.
A többi ugyanaz.
Egy pohár hideg sörrel...:-)
2012. április 23., hétfő
Mákos bögrés, a kényelmes
Hah, de még milyen kényelmes!
Az eredeti recipe szerint nincs a tetején tojáshab, amit én önkényesen rásimítottam-- naná, mert az előző napi kotyvasztásból rám maradt négy tojásfehérje, amiknek keresve sem tudtam volna jobb helyet találni.
A bögrés mákos, és egyáltalán, minden bögrés cucc valami elképesztő okosság. Nem kell előszedni kistálat, nagytálat, nem kell mocskolni kiskanalat, mérőedényt, az ember csak fogja a száraz hozzávalókat és szépen, egymás után a bögrébe méri ki.
Ezt a mákos verziót már évek óta készítem, a recept viszont szórakozik velem: hol eltűnik valamelyik füzetben, hol előkerül, most éppen az utóbbi, úgyhogy gyorsan meg is csináltam...
Hozzávalók:
10 deka vaj, vagy margarin
1 db 3 decis bögre
1 bögre cukor (nálam a fele barna)
2 tojás
1 bögre liszt
2 zacskó sütőpor
1 késhegynyi őrölt fahéj
1 csipet só
1 bögre darált mák (cukrozatlan!)
1 bögre tej
10 deka ribizli-, vagy málnalekvár
tetejére némi porcukor
A sütőt először is 180 fokra melegítjük. Egy közepes peremes négyszögletes formát kibélelünk sütőpapírral. Egy nagy tálban elkeverjük a lisztet a sütőporral, fahéjjal, sóval, mákkal.
A vajat/margarint habosra keverjük a cukorral és egyenként belekutyuljuk a tojásokat is. Majd a tejet és a mákos himihumit is belevegyítjük. A tepsibe simítjuk, és úgy 40 percig sütjük. (Tűpróba.)
Hagyjuk kihűlni, aztán hosszában kettévágjuk és megtöltjük a lekvárral. Érdemes kicsit pihentetni, mert a tészta kellemesen magába szívja a lekvárt, bár, ha sűrűt kapunk csak, lehet,erre hiába várunk majd...
Felszeleteljük és megszórjuk porcukorral.
Változat: megtöltés után én kicsit visszatettem a sütőbe, ismét forróra kapcsolva azt, a tészta tetejére pedig rákentem a némi cukorral felvert négy tojásfehérjét. A grillező fokozatra kapcsolva kicsit meg is barnítottam, a habot, úgy nézett ki, mint valami karamelles koripálya.
Így is nagyon fincsi volt!
Az eredeti recipe szerint nincs a tetején tojáshab, amit én önkényesen rásimítottam-- naná, mert az előző napi kotyvasztásból rám maradt négy tojásfehérje, amiknek keresve sem tudtam volna jobb helyet találni.
A bögrés mákos, és egyáltalán, minden bögrés cucc valami elképesztő okosság. Nem kell előszedni kistálat, nagytálat, nem kell mocskolni kiskanalat, mérőedényt, az ember csak fogja a száraz hozzávalókat és szépen, egymás után a bögrébe méri ki.
Ezt a mákos verziót már évek óta készítem, a recept viszont szórakozik velem: hol eltűnik valamelyik füzetben, hol előkerül, most éppen az utóbbi, úgyhogy gyorsan meg is csináltam...
Hozzávalók:
10 deka vaj, vagy margarin
1 db 3 decis bögre
1 bögre cukor (nálam a fele barna)
2 tojás
1 bögre liszt
2 zacskó sütőpor
1 késhegynyi őrölt fahéj
1 csipet só
1 bögre darált mák (cukrozatlan!)
1 bögre tej
10 deka ribizli-, vagy málnalekvár
tetejére némi porcukor
A sütőt először is 180 fokra melegítjük. Egy közepes peremes négyszögletes formát kibélelünk sütőpapírral. Egy nagy tálban elkeverjük a lisztet a sütőporral, fahéjjal, sóval, mákkal.
A vajat/margarint habosra keverjük a cukorral és egyenként belekutyuljuk a tojásokat is. Majd a tejet és a mákos himihumit is belevegyítjük. A tepsibe simítjuk, és úgy 40 percig sütjük. (Tűpróba.)
Hagyjuk kihűlni, aztán hosszában kettévágjuk és megtöltjük a lekvárral. Érdemes kicsit pihentetni, mert a tészta kellemesen magába szívja a lekvárt, bár, ha sűrűt kapunk csak, lehet,erre hiába várunk majd...
Felszeleteljük és megszórjuk porcukorral.
Változat: megtöltés után én kicsit visszatettem a sütőbe, ismét forróra kapcsolva azt, a tészta tetejére pedig rákentem a némi cukorral felvert négy tojásfehérjét. A grillező fokozatra kapcsolva kicsit meg is barnítottam, a habot, úgy nézett ki, mint valami karamelles koripálya.
Így is nagyon fincsi volt!
Bátor tésztasátor, vagy valami ilyesmi
Az én szerelmem, aki életemet hol lépes mézzel, hol borecettel fűszerezi, egyre többet legyeskedik a konyhában. A mosogatót és a felmosófát gondosan elkerüli, csakis a serpenyők és fűszerszámok meghódításán ügyködik, s nem is reménytelenül. Ha levetkezi vészes akkurátusságát és merevségét, ami egyelőre arra készteti, hogy a sótartó üvegből is külön kiskanállal szedjen ki egy csipet sót az ételhez (voááááááá!!!!!!), akkor egészen ügyes konyhai kisinas válhat belőle. Aprócska gond, hogy ő a főszakács akar lenni, mondok, ám legyen. Teher alatt nő a pálma.
"Ma én főzök, cicám!" tipusú szárnypróbálgatásainak újabb ékes bizonyítéka egy étel, aminek szerintünk nincs is neve, elkereszteltük hát jobb híján Bátor tésztasátornak. Darált sertéscombot, spagettit, olajat, gombát, hagymát és zacskós salátát vett hozzá, utóbbi nevét nem tudtam feljegyezni a kíváncsi utókor számára, mivel a főszakács a zacskót visszavonhatatlanul elemésztette valahová, annyi biztos, hogy Julienne-re vágott sárgarépa és valami zöld cafrang is volt benne, zöldsaláta örvén.
A hagymás alapon elkészített pörköltösített húshoz pirított gombát kevert, majd a salátát, emlékei szerint azzal már nem főzte túl sokáig, amiért külön dicséretet is kapott, hiszen így ügyelt valamelyest a vitamintartalom megőrzésére. A fűszerezés basic szinten történt sóval, borssal, kis lepirítással kellemesen összeértek a dolgok, s mint kiderült, vagy két kanál paradicsompüré is beleesett valahogy, ami látványra nem került elő, ízben viszont érződött, de csak éppen hogy.
Némi sajtot reszelve azért kíván az étek a tésztára halmozott ragu zenitjén, de anélkül is el fog fogyni.
Mert bátor.
"Ma én főzök, cicám!" tipusú szárnypróbálgatásainak újabb ékes bizonyítéka egy étel, aminek szerintünk nincs is neve, elkereszteltük hát jobb híján Bátor tésztasátornak. Darált sertéscombot, spagettit, olajat, gombát, hagymát és zacskós salátát vett hozzá, utóbbi nevét nem tudtam feljegyezni a kíváncsi utókor számára, mivel a főszakács a zacskót visszavonhatatlanul elemésztette valahová, annyi biztos, hogy Julienne-re vágott sárgarépa és valami zöld cafrang is volt benne, zöldsaláta örvén.
A hagymás alapon elkészített pörköltösített húshoz pirított gombát kevert, majd a salátát, emlékei szerint azzal már nem főzte túl sokáig, amiért külön dicséretet is kapott, hiszen így ügyelt valamelyest a vitamintartalom megőrzésére. A fűszerezés basic szinten történt sóval, borssal, kis lepirítással kellemesen összeértek a dolgok, s mint kiderült, vagy két kanál paradicsompüré is beleesett valahogy, ami látványra nem került elő, ízben viszont érződött, de csak éppen hogy.
Némi sajtot reszelve azért kíván az étek a tésztára halmozott ragu zenitjén, de anélkül is el fog fogyni.
Mert bátor.
2012. április 7., szombat
Nagyszombati kocc
Ezt a blogbejegyzést úgy írom, hogy közben a saját, Nagyszombat délelőtt készített tojáslikőrömből szlopálgatok egy kupicányit.Sikerült, finom is, örülök.Még régebben tettem félre hozzá a receptet, igazából egy évekig gyűjtögetett lefűzős mappás cuccban volt,érdekes módon a tavaszi lakásszépítés címszó alatt gondolták elsózni a gyűjtőmappás izé szerkesztői, s talán nem is volt hülyeség a gondolat, mert bár idén nem zavartam meg a család húsvéti áhítatát egy porszívós brünnyögéses nagytakarítással, a likőr fogyásával egyenes arányban egészen szépnek kezdem látni a lakást...
A recept azért is tetszett, mert nem kell hozzá sok tojás. Más receptek 6-7 tojássárgáját bekebelező likőrszörnyeihez képest ez megelégszik szerény néggyel. A maradék tojásfehérjéket bébiételes üvegcsébe jól lezártam, behűtőztem, a holnap sütni tervezett lekváros mézes kocka tetejére lehet belőle sült tojáshab, ha nem fognak túlzottan keresztbe állni a szemeim és ellátok a sütőig.
Kedvesem papája pálinkát főzet, úgyhogy nálunk mindig van itthon jóféle vegyigyümi, szilva, miegymás. Nagyon mondjuk nem apasztjuk, a vendégeket, szomszédokat szoktuk vele jól tartani, úgyhogy érdemes velünk jóban lenni.:-)) Pálinkát otthon tartani nagyon jó, mert a konyhában egy sor recepthez felhasználható. Például ha hurkát sütök, a Stahl-féle metódus szerint vízzel és pálesszel locsolom meg a megszurkált hurkákat. No, de ne kanyarodjunk el tárgyunktól, mely ugyebár ezúttal a TOJÁSLIKŐR!!!!
Két kanálnyi pálinkát felforraltam a mikróban egy csészében, s elkevertem benne két teáskanál neszkávét. Ez fontos alkotóelem lesz, igazából ettől érzem olyan igazán tojáslikőrösnek, mint tinilány koromban, amikor anyukám az ujját görbítve hívogatott, hogy a hatalmas ruhásszekrénye titkos rejtekében dugdosott orosz tojáslikőrből adjon egy huzatnyit, ha már húsvét van és ha már elértem azt a kort, amikor bekerülhetek a minimális alkoholt már fogyaszthatók globális táborába. Az édes likőrféléket, "körömlakkokat" ekkor szerettem meg...
Megint elkanyarodtam.(veszélyes ez a likőr!!!) Négy tojássárgáját egy mély keverőtálban robotgéppel habosra vertem és négy evőkanál kristály, meg ugyanennyi barna cukorral addig vertem tovább, míg krémes,habos nem lett. A cukornál megint kénytelen vagyok kicsit megállni, a recept csak simán cukrot írt, viszont a későbbi halványbarnás szín eléréséért azt gondoltam, megbolondítom némi barnacukorral is, szerintem jobb lett így, de ha csak fehér cukra van valakinek otthon, nem fog leszakadni az ég.Két deci pálinkát (vagy vodkát, ha van) belelocsolunk, érdemes kóstolgatni,egyensúlyba hozni az ízeket, mert nem jó, ha csak az alkoholízt érezzük töményen. A két decin felül egy laza löttyentésnyit még elbír, hogy azért huzatja is legyen majd fogyasztáskor, de többet tényleg nem javallok, s a bónuszt is csak a legutolsó elemként adjuk hozzá!
Két doboz, 200 milliliteres spáros tejszín (Milkland termék, középkék dobozos) közül az egyiket külön edényben a robotgéppel félkeményre vertem. (A tejszín viszont lehetőleg ne növényi alapú, hanem habtejszínes legyen!) A másik doboz tejszínt csak úgy folyósan a cukros keverékbe öntöttem. Ha nem vernénk fel a másik dobozt, hanem azt is csak úgy belelöttyintenénk, túlságosan folyós, híg lenne a végeredmény, én kikísérleteztem, a talán legjobb állagot a fele habos-fele folyós mixelésben tudtam elérni. Most kerül bele a neszkávés pálinka, elkeverjük benne és kész is vagyunk.
Tölcséren keresztül szűrtem egy szép,tömbös üvegbe, bedugaszoltam, némi színes raffiával és faállatokkal díszítettem és mehetett a hűtőbe. Elvileg 14 napig is eláll minőségromlás nélkül, de e ponton egy igazi gasztrománnnak már természetesen röhög a vakbele, hiszen ki gondolhatja komolyan, hogy ha elkezdenek rájárni a locsolkodók, szomszédok, holnapra-holnaputánra marad belőle valami egyáltalán????
2012. április 6., péntek
Szolgálati közlemény
Szepy régi hiátust orvosolt, amikor összerakta az elmúlt évek leginkább a teljesség igényével született gasztroblog gyűjteményét, a kis hazánkban főzőkről-írókról. Van köztük országosan ismert netséf és kezdő blogozó egyaránt és igencsak köszönhető a kezdeményezőnek, hogy a törekvése látta mindegyikben, s nem tett különbséget (lehet, ezért majd a menőktől kap is a buksijára...). Mindenesetre hatalmasan megkönnyítette a dolgát mindazoknak, akik egyszerűen szeretnének keresgélni a honi gasztroblogok között.
Szerény személyem is befért a listába, a bal oldali oszlop alja felé keresgessetek...:-))))
Magyar gasztroblogok
Szerény személyem is befért a listába, a bal oldali oszlop alja felé keresgessetek...:-))))
Magyar gasztroblogok
Bazsalikomos grissini (összenyálazás előtt)
A legkisebb ugrifülesnek jön a három és feledik foga és szörnyen nyűgös. Alapjában nem preferálom a bolti kiflik csücskét,bár néha azt is kap, de most sütöttem neki fogzásra egy olasz tésztarudat, amit amúgy is szeretünk. Tojás nincs benne,egyedül az élesztő miatt aggódhattam, de nem mutatkozott baj, a sósat viszont szerette a kicsi. (A fokozatos hozzátáplálás papnőit itt, e ponton fel kell majd locsolni, hogy a gyerek nem almapépet, meg krumplipürét kap,de mit csináljak, ha ezekre rá se bagózik?)
A receptet Ízbolygó írta le egy konyhalapban, sajna a dátum nélkül vágtam ki az újságból, viszont a leírást hűen ide tolmácsolom:
1,7 dl langyos vízben csipet cukorral felfuttattam 1,5 deka élesztőt, majd egy tálban összekevertem a többi hozzávalót: 25 deka lisztet, fél evőkanál sót, 1,5 evőkanál olívaolaj... híján ugyanennyi napraforgóolajat és két teáskanál szárított bazsalikomot. Utóbbiról az a meglátásom, hogy még egy fél kanál bőven elfér a tésztában, hogy még inkább markáns legyen a finom fűszeríz, mert az eredetileg megadott mennyiséggel nekem kevéssé volt markáns. A száraz egyveleghez adjuk az élesztős kutyulékot, alaposan kidagasztjuk, letakarjuk és duplájára megkelesztjük. A sütőt 180 fokra melegítjük. Diónyi mennyiségeket szakítunk ki a tésztából, hosszú szálra södörgetjük a két tenyerünk közt és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk le őket, de hagyjunk pár centi helyet köztük! A recept itt azt írja,vizes ecsettel kenjük be és durva szemű sóval szórjuk meg, de igazság szerint így más túl sós lenne, főleg egy gyereknek, így ezt én elhagytam. Nagyjából 15 perc alatt megsülnek,én akkor vettem ki, mikor még világosbarnák voltak.
25-30 darabra számíthatunk a megadott mennyiségből, ha jól sáfárkodunk.
Foto:Le Dolce Delizie
A receptet Ízbolygó írta le egy konyhalapban, sajna a dátum nélkül vágtam ki az újságból, viszont a leírást hűen ide tolmácsolom:
1,7 dl langyos vízben csipet cukorral felfuttattam 1,5 deka élesztőt, majd egy tálban összekevertem a többi hozzávalót: 25 deka lisztet, fél evőkanál sót, 1,5 evőkanál olívaolaj... híján ugyanennyi napraforgóolajat és két teáskanál szárított bazsalikomot. Utóbbiról az a meglátásom, hogy még egy fél kanál bőven elfér a tésztában, hogy még inkább markáns legyen a finom fűszeríz, mert az eredetileg megadott mennyiséggel nekem kevéssé volt markáns. A száraz egyveleghez adjuk az élesztős kutyulékot, alaposan kidagasztjuk, letakarjuk és duplájára megkelesztjük. A sütőt 180 fokra melegítjük. Diónyi mennyiségeket szakítunk ki a tésztából, hosszú szálra södörgetjük a két tenyerünk közt és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk le őket, de hagyjunk pár centi helyet köztük! A recept itt azt írja,vizes ecsettel kenjük be és durva szemű sóval szórjuk meg, de igazság szerint így más túl sós lenne, főleg egy gyereknek, így ezt én elhagytam. Nagyjából 15 perc alatt megsülnek,én akkor vettem ki, mikor még világosbarnák voltak.
25-30 darabra számíthatunk a megadott mennyiségből, ha jól sáfárkodunk.
Foto:Le Dolce Delizie
2012. április 1., vasárnap
Kelt. Vagy mégsem. De mindenképpen almás csiga
Próbálkozásaim a kelt tésztával számosak és sokfélék voltak eddig. Kaptam anyucitól szuper, sosem deformálódó és örökre szóló kelesztőalkalmatosságot, az kerekből ovális alakot öltött, mielőtt a magasságos edényteremtőjének visszaadta volna műanyag porhüvelyét, s változott közönséges, bolti vacak vájdlinggá, amelyre az istennek sem illeszthető rá a megmaradt szörnylila fedél.
Próbálkoztam azért a továbbiakban is: több raklapnyi frissnek indult élesztő vált óegyiptomi agyagkencévé a hűtő bebarangolatlan rekeszeiben, ahová a megvásárolt élesztőket "majd el ne felejtsem, hogy ide tettem" felkiáltással örök időkre elsüllyesztettem. A hűtőszekrény múmiamentesítése után újabb élesztőadagok érkeztek, sőt, betáraztam a szárított változatból is, ha már korunk annyira preferálja a porított megtestesülést a teveszartól a tyúkhúslevesig.
És néha értek sikerélmények. Momentán nem tudnék megnevezni egyet sem, vagyis nem emlékszem, de a nagy számok törvénye szerint több, mint száz kísérletből kellett lennie legalább egy pozitívnak, amikor a kelt tésztás cucc olyan lett, mint nagykönyvi másolata. Sőt, még jobb.
De faragtak-e volna oly fából, amilyenből, ha vacak 99 kudarc után leteszek a kelt tészta élvezetéről?
A Blikk Nők konyha közölte valamikor az alábbi ALMÁS CSIGA receptjét és olyan csábító fotót tettek mellé, hogy elkezdett duruzsolni a kisördög.
Nekiláttam.
Hozzávalók:
2 deka friss élesztő
5 deka cukor
2,5 dl tej
50 deka liszt, meg egy kicsi a nyújtáshoz
piciny só
3 tasak vaníliás cukor
1 csipet reszelt citromhéj
9 deka vaj + kicsi a formához, vagyis magyarán egy teljes tízdekás vajdarab, na.
1 db tojás (abszolút tojásár-barát verzió!)
5 db alma (nekem csak 3 volt otthon, de működött annyival is)
10 deka mazsola (le kellett volna szaladnom a kisboltba a vicces Tónihoz, de nem volt hozzá ingerenciám, egyszóval mazsola kimaradt. Te ne hagyd ki, úgy finomabb és teljesebb lesz az íze.)
4 tk őrölt fahéj
olaj a kenéshez
Először a kovászt dobjuk össze. Az összemorzsolt élesztőt 1 tk cukorral, 2 ek meglangyosított tejjel és 1 ek liszttel elkeverjük, meleg helyen megnövesztjük. Másik tálba szórjuk a maradék lisztet (én kalandvágytól vezérelve a fém porcukorszórómmal átszitáltam, levegősebb lett), a cukrot, egy tasak vaníliás cukrot, a citromhéjat, a sót. Öt deka vajat megolvasztunk, kicsit hagyjuk hűlni. A lisztes keveréket szépen összedolgozzuk a felfutott élesztővel,a tojással, az olvasztott vajjal és a maradék tejjel, majd az egészet megint kelesszük meg.
Nekilátunk az almareszelésnek (előtte a hámozást, meg a csumázást ne felejtsük el...). A tésztát lisztezett felületen kb.fél centisre kinyújtjuk. Na, itt kezdett először elborulni az agyam, ilyenkor az én tésztáim ugyanis úgy tesznek, mint a verekedős kiskakasok, vagyis összeugranak. Mángorolhatom én akár gyémántos sodrófával is, csak gurgulázik összefelé mind, hiába nehezkedek rá teljes súlyommal, röhögve méretarányosak lesznek egy jobb babaszobaszőnyeggel. Úgyhogy egy idő után feladom és inkább kisebb darabokat hasítok ki, azokat igyekszem rábírni, hogy maradjanak laposak, immár több-kevesebb sikerrel. Megkenem e kinyújtott cafatokat a maradék olvasztott vajjal, megszórom az almával, vaníliás cukorral, fahéjjal és mazsolával (ami ugyebár nem volt, de most vegyük úgy, hogy virtuálisan van...)
A tésztát csigácskákra feltekerjük. Majd próbálnak mindenféle fondorlattal széttekerőzni, de ne hagyjuk magunkat, gyorsan rakosgassuk őket a talpukkal kivajazott tepsibe. (Kisebb, négyszögletes a legtutibb.) A tetejükre is mehet egy kis olvasztott vaj --úgy látszik, ő mai történetünk főszereplője --, majd még egy negyedórás kelesztést engedélyezzünk neki, ami egyáltalán nem lesz felesleges, csodásan kitöltik a tepsit a duzzadó csigák. Kétszáz fokra előmelegített sütőben 5 perc, majd 180 fokra mérsékelve még 15-17 perc -- ennyi kell neki.
Fotó van, de csak a titkosszolgálati módszerekkel elhazudott és letagadott legutolsó példányt sikerült lencsevégre kapni. A többit szemérmetlen sebességgel elhordta a család.
Próbálkoztam azért a továbbiakban is: több raklapnyi frissnek indult élesztő vált óegyiptomi agyagkencévé a hűtő bebarangolatlan rekeszeiben, ahová a megvásárolt élesztőket "majd el ne felejtsem, hogy ide tettem" felkiáltással örök időkre elsüllyesztettem. A hűtőszekrény múmiamentesítése után újabb élesztőadagok érkeztek, sőt, betáraztam a szárított változatból is, ha már korunk annyira preferálja a porított megtestesülést a teveszartól a tyúkhúslevesig.
És néha értek sikerélmények. Momentán nem tudnék megnevezni egyet sem, vagyis nem emlékszem, de a nagy számok törvénye szerint több, mint száz kísérletből kellett lennie legalább egy pozitívnak, amikor a kelt tésztás cucc olyan lett, mint nagykönyvi másolata. Sőt, még jobb.
De faragtak-e volna oly fából, amilyenből, ha vacak 99 kudarc után leteszek a kelt tészta élvezetéről?
A Blikk Nők konyha közölte valamikor az alábbi ALMÁS CSIGA receptjét és olyan csábító fotót tettek mellé, hogy elkezdett duruzsolni a kisördög.
Nekiláttam.
Hozzávalók:
2 deka friss élesztő
5 deka cukor
2,5 dl tej
50 deka liszt, meg egy kicsi a nyújtáshoz
piciny só
3 tasak vaníliás cukor
1 csipet reszelt citromhéj
9 deka vaj + kicsi a formához, vagyis magyarán egy teljes tízdekás vajdarab, na.
1 db tojás (abszolút tojásár-barát verzió!)
5 db alma (nekem csak 3 volt otthon, de működött annyival is)
10 deka mazsola (le kellett volna szaladnom a kisboltba a vicces Tónihoz, de nem volt hozzá ingerenciám, egyszóval mazsola kimaradt. Te ne hagyd ki, úgy finomabb és teljesebb lesz az íze.)
4 tk őrölt fahéj
olaj a kenéshez
Először a kovászt dobjuk össze. Az összemorzsolt élesztőt 1 tk cukorral, 2 ek meglangyosított tejjel és 1 ek liszttel elkeverjük, meleg helyen megnövesztjük. Másik tálba szórjuk a maradék lisztet (én kalandvágytól vezérelve a fém porcukorszórómmal átszitáltam, levegősebb lett), a cukrot, egy tasak vaníliás cukrot, a citromhéjat, a sót. Öt deka vajat megolvasztunk, kicsit hagyjuk hűlni. A lisztes keveréket szépen összedolgozzuk a felfutott élesztővel,a tojással, az olvasztott vajjal és a maradék tejjel, majd az egészet megint kelesszük meg.
Nekilátunk az almareszelésnek (előtte a hámozást, meg a csumázást ne felejtsük el...). A tésztát lisztezett felületen kb.fél centisre kinyújtjuk. Na, itt kezdett először elborulni az agyam, ilyenkor az én tésztáim ugyanis úgy tesznek, mint a verekedős kiskakasok, vagyis összeugranak. Mángorolhatom én akár gyémántos sodrófával is, csak gurgulázik összefelé mind, hiába nehezkedek rá teljes súlyommal, röhögve méretarányosak lesznek egy jobb babaszobaszőnyeggel. Úgyhogy egy idő után feladom és inkább kisebb darabokat hasítok ki, azokat igyekszem rábírni, hogy maradjanak laposak, immár több-kevesebb sikerrel. Megkenem e kinyújtott cafatokat a maradék olvasztott vajjal, megszórom az almával, vaníliás cukorral, fahéjjal és mazsolával (ami ugyebár nem volt, de most vegyük úgy, hogy virtuálisan van...)
A tésztát csigácskákra feltekerjük. Majd próbálnak mindenféle fondorlattal széttekerőzni, de ne hagyjuk magunkat, gyorsan rakosgassuk őket a talpukkal kivajazott tepsibe. (Kisebb, négyszögletes a legtutibb.) A tetejükre is mehet egy kis olvasztott vaj --úgy látszik, ő mai történetünk főszereplője --, majd még egy negyedórás kelesztést engedélyezzünk neki, ami egyáltalán nem lesz felesleges, csodásan kitöltik a tepsit a duzzadó csigák. Kétszáz fokra előmelegített sütőben 5 perc, majd 180 fokra mérsékelve még 15-17 perc -- ennyi kell neki.
2012. március 18., vasárnap
Betti küldte Briginek, azaz a sajttorta
Annyira bírom azokat a kinyomtatott ánégyes papírjaimat, amiket egymásnak küldözgettünk receptekkel! Tiszta gyűrődés és kajapecsét mindegyik, viszont nagy gáz lenne, ha elvesznének, mert ezeket az ételeket nem találod szakácskönyvben, ilyen cetlialapú szájhagyománnyal terjednek a barátnői körben és passz.
Szóval van nekem ilyen bőven, hála az e-mail kornak,amikor simán lehet dobni egy levelet a 320 kilométerre élő egykori osztálytársnak, ugyan dobja már vissza annak a zserbónak a leírását, amit mindig behozott az anyja a szobájába, miközben mi az ágyon léggitározva Nena-nak, meg Kim Wilde-nak képzeltük magunkat...
Az alábbi sajttortát pár napja csináltam meg, mondanom sem kell, egy hasonló sajtcetlin kísért engem háztartásról-háztartásra, olykor becsúszott valamelyik szakácskönyvbe, de most --halleluja, hozsánna és evoé --valahogy előkerült és én nem haboztam. A receptet Betti küldte el Briginek, de hogy hozzám hogy került (minekutána sem Briginek, sem Bettinek nem hívnak), arra még kitartó spanyolcsizmázás után sem tudnék visszaemlékezni...
Hozzávalók:
25 deka darált keksz
10 deka vaj
egy doboz 25 dekás natúr sajtkrém (a csajok szerint Philadelphia, de szóba került a teszkós termék is, én pedig egy általam sosem látott olasz márkából csináltam meg)
20 deka porcukor
3 tojás
2 csomag vaníliás cukor
ízlés szerint reszelt citrom-, vagy narancshéj, én utóbbit használtam, működött...
A darált kekszet összekevered a vajjal, morzsás elegyet kapsz, de ennek ilyen a természete, ne ijedj meg! Eredetileg kapcsos tortaformába kellett volna egyengetni, de én hosszas konyhaszekrény kipakolás után sem találtam az enyémnek a tányér részét, így hamarjában belepasszíroztam a tésztát a szilikonos kerek piteformámba,abban is tökéletesen megsült. 175 fokra előmelegített sütőben 6 perces elősütésnek tesszük ki (ezalatt kicsit megbarnul, összeáll és megkeményedik), addig összeállítjuk a krémet a többi hozzávalót alaposan kikeverve. A kekszalapra simítjuk és mehet vissza a sütőbe,úgy 20 percre. Gyönyörű sima és krémszerű lesz a teteje, akkor jó, ha a sötétsárga máz körben szélen már kicsit meg is barnul.
Az eredmény? Beleharaptak a vendégek is, és már kérték is el a receptet Bólogattam, hogy naná, majd elküldöm e-mailen...:-)
Szóval van nekem ilyen bőven, hála az e-mail kornak,amikor simán lehet dobni egy levelet a 320 kilométerre élő egykori osztálytársnak, ugyan dobja már vissza annak a zserbónak a leírását, amit mindig behozott az anyja a szobájába, miközben mi az ágyon léggitározva Nena-nak, meg Kim Wilde-nak képzeltük magunkat...
Az alábbi sajttortát pár napja csináltam meg, mondanom sem kell, egy hasonló sajtcetlin kísért engem háztartásról-háztartásra, olykor becsúszott valamelyik szakácskönyvbe, de most --halleluja, hozsánna és evoé --valahogy előkerült és én nem haboztam. A receptet Betti küldte el Briginek, de hogy hozzám hogy került (minekutána sem Briginek, sem Bettinek nem hívnak), arra még kitartó spanyolcsizmázás után sem tudnék visszaemlékezni...
Hozzávalók:
25 deka darált keksz
10 deka vaj
egy doboz 25 dekás natúr sajtkrém (a csajok szerint Philadelphia, de szóba került a teszkós termék is, én pedig egy általam sosem látott olasz márkából csináltam meg)
20 deka porcukor
3 tojás
2 csomag vaníliás cukor
ízlés szerint reszelt citrom-, vagy narancshéj, én utóbbit használtam, működött...
A darált kekszet összekevered a vajjal, morzsás elegyet kapsz, de ennek ilyen a természete, ne ijedj meg! Eredetileg kapcsos tortaformába kellett volna egyengetni, de én hosszas konyhaszekrény kipakolás után sem találtam az enyémnek a tányér részét, így hamarjában belepasszíroztam a tésztát a szilikonos kerek piteformámba,abban is tökéletesen megsült. 175 fokra előmelegített sütőben 6 perces elősütésnek tesszük ki (ezalatt kicsit megbarnul, összeáll és megkeményedik), addig összeállítjuk a krémet a többi hozzávalót alaposan kikeverve. A kekszalapra simítjuk és mehet vissza a sütőbe,úgy 20 percre. Gyönyörű sima és krémszerű lesz a teteje, akkor jó, ha a sötétsárga máz körben szélen már kicsit meg is barnul.
Az eredmény? Beleharaptak a vendégek is, és már kérték is el a receptet Bólogattam, hogy naná, majd elküldöm e-mailen...:-)
Újra a fedélzeten!
Kedves Jó Olvasó!
Némiképp elnézésedet kell kérnem hosszú hallgatásomért és most következő, hosszú hallgatásomat indokló, unalmas magyarázkodásomért.
Miután a családon végigvándorolt egy sor tél végi betegség, miután többször támasztottam a konyhapultot lefosott kilométerkőre fektetett leprás zombiként, orrom váladékozásával lehetetlen küzdelmet víva, miután elment, majd visszajött ízlelőbimbóm összes ingerülete, miután kijöttem a kórházból az első bronchitisét produkáló legkisebbel, s miután elkáromoltam magamban az összes vírust, baktériumot és más feneséget, ami még a világon létezik, nos, mindezek után ismét besomfordáltam lakásunk konyhájába. Hogy őszinte legyek,betegen és aggódva egyáltalán nem volt kedvem főzni. Nagyjából mindenki azt evett két hétig, amit és amikor talált. Pattogatott kukoricát, gumimacit, csokigolyót, pirítóst, kinderszeletet, szóval csupa egészséges és boldogságos étket. Még szerencse, hogy nagyjából bádoggal van bélelve a gyomruk...
A tavasz első sugarai aztán nálunk is meghozták a kedvet egy kis főzőcskézéshez.
A hosszú hétvégén vendégjárás volt nálunk, kaptunk egy csomó készételt, viszont kétszer is sütöttem,először is az eddig kimaradt Brownie-t. Köszönet a receptért Cecile konyhájának. Azt írja, a legfinomabb B, amit valaha is kóstolt és ezt készséggel el is hiszem neki, bár azóta sok víz lefolyhatott a Missisippin, lévén a blogbejegyzése 2008 augusztusi... Mindegy, közel négyéves fáziskéséssel is nagyot ütött a cucc, mondom is az elkészítést,mert ismétlés ugyebár a tudás édesanyukája.
Hozzávalók:
2 tojás
10 deka liszt (nagyon kevésnek fog tűnni, de ne törődjünk vele)
10 deka barnacukor
fél csomag sütőpor
2 ek holland kakaópor
10 deka étcsoki (én Bocit használtam)
1 kk instant kávé
1 ek víz
1 dl olaj
1 dl tej
1 marék apróra tört dió
Összekevertem a lisztet, sütőport, kakaót egy tálban, egy másikban pedig a felforrósított vízben feloldott kávét az egyenként hozzáadott tojással, cukorral, tejjel,olajjal kutyultam össze és beleszitáltam a lisztes keveréket is. Jó alaposan kikevertem, és 10 cm magas hasáb alakú teflonformába öntöttem át,tetejére szórtam a felaprózott diót, majd a 175 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Cecile szigorúan 18-20 percet ír elő, megmondom őszintén, én elpletykáltam az időt a vendégekkel, így összesen 25 percet töltött a süti a kemencében, de még így is sikerült megőrizni a belső csokis krémességet, nyami... Mivel a hedonizmus örök és vég nélküli, kihűlés után még porcukorral is megszórtam.
Tényleg isteni, 3x3 -as kockákra vágva 12 darab lett, de lábon elkelt öt perc alatt.
Némiképp elnézésedet kell kérnem hosszú hallgatásomért és most következő, hosszú hallgatásomat indokló, unalmas magyarázkodásomért.
Miután a családon végigvándorolt egy sor tél végi betegség, miután többször támasztottam a konyhapultot lefosott kilométerkőre fektetett leprás zombiként, orrom váladékozásával lehetetlen küzdelmet víva, miután elment, majd visszajött ízlelőbimbóm összes ingerülete, miután kijöttem a kórházból az első bronchitisét produkáló legkisebbel, s miután elkáromoltam magamban az összes vírust, baktériumot és más feneséget, ami még a világon létezik, nos, mindezek után ismét besomfordáltam lakásunk konyhájába. Hogy őszinte legyek,betegen és aggódva egyáltalán nem volt kedvem főzni. Nagyjából mindenki azt evett két hétig, amit és amikor talált. Pattogatott kukoricát, gumimacit, csokigolyót, pirítóst, kinderszeletet, szóval csupa egészséges és boldogságos étket. Még szerencse, hogy nagyjából bádoggal van bélelve a gyomruk...
A tavasz első sugarai aztán nálunk is meghozták a kedvet egy kis főzőcskézéshez.
A hosszú hétvégén vendégjárás volt nálunk, kaptunk egy csomó készételt, viszont kétszer is sütöttem,először is az eddig kimaradt Brownie-t. Köszönet a receptért Cecile konyhájának. Azt írja, a legfinomabb B, amit valaha is kóstolt és ezt készséggel el is hiszem neki, bár azóta sok víz lefolyhatott a Missisippin, lévén a blogbejegyzése 2008 augusztusi... Mindegy, közel négyéves fáziskéséssel is nagyot ütött a cucc, mondom is az elkészítést,mert ismétlés ugyebár a tudás édesanyukája.
Hozzávalók:
2 tojás
10 deka liszt (nagyon kevésnek fog tűnni, de ne törődjünk vele)
10 deka barnacukor
fél csomag sütőpor
2 ek holland kakaópor
10 deka étcsoki (én Bocit használtam)
1 kk instant kávé
1 ek víz
1 dl olaj
1 dl tej
1 marék apróra tört dió
Összekevertem a lisztet, sütőport, kakaót egy tálban, egy másikban pedig a felforrósított vízben feloldott kávét az egyenként hozzáadott tojással, cukorral, tejjel,olajjal kutyultam össze és beleszitáltam a lisztes keveréket is. Jó alaposan kikevertem, és 10 cm magas hasáb alakú teflonformába öntöttem át,tetejére szórtam a felaprózott diót, majd a 175 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Cecile szigorúan 18-20 percet ír elő, megmondom őszintén, én elpletykáltam az időt a vendégekkel, így összesen 25 percet töltött a süti a kemencében, de még így is sikerült megőrizni a belső csokis krémességet, nyami... Mivel a hedonizmus örök és vég nélküli, kihűlés után még porcukorral is megszórtam.
Tényleg isteni, 3x3 -as kockákra vágva 12 darab lett, de lábon elkelt öt perc alatt.
2012. február 9., csütörtök
A "kerüldelnagyívben" recept
Ugye, hogy minden rendes gasztroblogban csodásan fotózott és TERMÉSZETESEN sikerült ételeket olvasni?
Na, itt másképp lesz, én szóltam.
Szóval, mi szeretjük a császármorzsát, imígyen ha ideológiailag nem is, de gyomorilag mindenképpen csatlakozva Ferenc József kényes császári ízléséhez. Nem vagyunk extravagáns császármorzsázók, ami alapesetben azt szokta jelenteni, hogy egy óvatlan mozdulattal kiemelünk valamék spár hűtőpultjából két zacskó Gergely féle terméket, amit aztán otthon munkának nem is igen nevezhető mozdulatsorok által készre sütünk egy serpenyőben. Valószínűleg egy pofont lekeverni is bonyolultabb.
Na de.
Azért ez nem illeszthető be ugyebár az egészséges táplálkozásba... vagy mibe...
Szóval ilyenkor a NAGYON ELSZÁNT SZAKÁCS (továbbiakban NESZ) nekiáll s.k. fabrikálni, e-számmentes (haha) alapanyagból, kézzel, szívvel-lélekkel. Talál egy jónak tűnő receptet, amiben ugyan egyórányi kevergetést írnak elő, de NESZ csak legyint: ezek hülyék, maximum a szilvalekvárt kell ennyi ideig őrizni, nehogy már egy vacak császármorzsa ilyen macerás legyen...
Szegény kis naiv. (Sóhaj.)
A Nők Lapja Konyha 2008. őszi száma volt minden bajnak okozója. Abban közölték ezt az első pillantásra egészen vállalhatónak tűnt kis műleírást.
Aszonták: köll fél liter tej, 10 deka mazsola, csipet só, 4 tojás, tíz deka cukor, 20 deka búzadara, olaj/vaj, tetejére lekvár, porcukor.
Gyanakodnom kellett volna? Ugye, hogy nem.
A tejből, sóból, mazsolából, fele cukorral és kis melegítéssel levet rittyentettem, abban duzzadt vagy háromnegyed órát a búzadara, ahogy kell. A maradék cukrot a tojássárgákkal elkavartam, a fehérjéket előírásszerűen felvertem. A három különálló miskulanciából aztán a legnagyobb tálban lett egy szép, folyós, fehér, habos dolog, ezt kellett forró serpenyőben, kis vajon elkezdeni kavargatni.
Az első negyed óra egészen biztatóan alakult. Hamar eltűnt a folyósság és a habosság, átvette helyét egy összeállni készülő, de még nagyon ragacsos massza. Elsőként vastag aljú, inox serpenyőben csináltam, lassan alakult a dolog, ezért félidőben, türelmemet veszítve átöntöttem egy közönséges teflonba.
Nem ködösítek: nem volt elég az ígért 60 perc, hogy elérjem a bűvös célt, a kulimász morzsákra esését... Kikavartam pedig a lelkemet, a könyököm beállt, a karom elgémberedett, a derekamat nem éreztem és szidtam bolond fejemet, hogy egyáltalán a világra ellődtem... Végül, 70 perc elteltével azt mondtam: kész, kalap, kabát, ez olyan, amilyen, részemről befejeztem!
A kaja egyébként ízre tökugyanolyan volt, mint a RENDES, NORMÁLIS bolti császármorzsa, csak nem volt morzsás. A célközönség mondjuk ezen apró rendellenesség felett gyorsan átsiklott, egészen szépen termeltek belőle, nem is ártott, a maradék ugyanis másnap reggelre a hűtőben kőkorszaki lelet szerűre keményedett...
Tanulság?
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Vegyen inkább készet, zacskósan.
Na, itt másképp lesz, én szóltam.
Szóval, mi szeretjük a császármorzsát, imígyen ha ideológiailag nem is, de gyomorilag mindenképpen csatlakozva Ferenc József kényes császári ízléséhez. Nem vagyunk extravagáns császármorzsázók, ami alapesetben azt szokta jelenteni, hogy egy óvatlan mozdulattal kiemelünk valamék spár hűtőpultjából két zacskó Gergely féle terméket, amit aztán otthon munkának nem is igen nevezhető mozdulatsorok által készre sütünk egy serpenyőben. Valószínűleg egy pofont lekeverni is bonyolultabb.
Na de.
Azért ez nem illeszthető be ugyebár az egészséges táplálkozásba... vagy mibe...
Szóval ilyenkor a NAGYON ELSZÁNT SZAKÁCS (továbbiakban NESZ) nekiáll s.k. fabrikálni, e-számmentes (haha) alapanyagból, kézzel, szívvel-lélekkel. Talál egy jónak tűnő receptet, amiben ugyan egyórányi kevergetést írnak elő, de NESZ csak legyint: ezek hülyék, maximum a szilvalekvárt kell ennyi ideig őrizni, nehogy már egy vacak császármorzsa ilyen macerás legyen...
Szegény kis naiv. (Sóhaj.)
A Nők Lapja Konyha 2008. őszi száma volt minden bajnak okozója. Abban közölték ezt az első pillantásra egészen vállalhatónak tűnt kis műleírást.
Aszonták: köll fél liter tej, 10 deka mazsola, csipet só, 4 tojás, tíz deka cukor, 20 deka búzadara, olaj/vaj, tetejére lekvár, porcukor.
Gyanakodnom kellett volna? Ugye, hogy nem.
A tejből, sóból, mazsolából, fele cukorral és kis melegítéssel levet rittyentettem, abban duzzadt vagy háromnegyed órát a búzadara, ahogy kell. A maradék cukrot a tojássárgákkal elkavartam, a fehérjéket előírásszerűen felvertem. A három különálló miskulanciából aztán a legnagyobb tálban lett egy szép, folyós, fehér, habos dolog, ezt kellett forró serpenyőben, kis vajon elkezdeni kavargatni.
Az első negyed óra egészen biztatóan alakult. Hamar eltűnt a folyósság és a habosság, átvette helyét egy összeállni készülő, de még nagyon ragacsos massza. Elsőként vastag aljú, inox serpenyőben csináltam, lassan alakult a dolog, ezért félidőben, türelmemet veszítve átöntöttem egy közönséges teflonba.
Nem ködösítek: nem volt elég az ígért 60 perc, hogy elérjem a bűvös célt, a kulimász morzsákra esését... Kikavartam pedig a lelkemet, a könyököm beállt, a karom elgémberedett, a derekamat nem éreztem és szidtam bolond fejemet, hogy egyáltalán a világra ellődtem... Végül, 70 perc elteltével azt mondtam: kész, kalap, kabát, ez olyan, amilyen, részemről befejeztem!
A kaja egyébként ízre tökugyanolyan volt, mint a RENDES, NORMÁLIS bolti császármorzsa, csak nem volt morzsás. A célközönség mondjuk ezen apró rendellenesség felett gyorsan átsiklott, egészen szépen termeltek belőle, nem is ártott, a maradék ugyanis másnap reggelre a hűtőben kőkorszaki lelet szerűre keményedett...
Tanulság?
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Vegyen inkább készet, zacskósan.
2012. január 30., hétfő
Hogyan dobjunk mentőövet egy csicseriborsólevesnek?
A kísérletezés valahogy mindig magában hordozza a kudarc ígéretét...Az tuti, hogy Edison is legalább ötszázszor felrobbant,elázott, vagy minimum megpörkölődött, mire feltalálta azt a néhány apró-cseprő dolgot. És is boldogan hagyom ott a járt utat egy bozóttal benőtt, kígyósziszegéstől hangos, csalános nyiladékért, vagyis térek el a recept pontos teljesítésétől. Aztán vagy bejön, vagy nem...
Minap rajtavesztettem, vagyis csak majdnem. Történt, hogy már régóta szemeztem egy csicseriborsólevessel, mert hogy milyen egészséges, egyszerű, tápláló, blabla. Nagy lendülettel vágtam bele ebédtájban, a szerelmem gyomra már nagyokat kordult, mikor belém hasított a jeges felismerés: atyám, nem áztattam be előző nap a csicseriborsót... Na,isten neki faköröszt, kalandvágytól vezérelve feltettem főni úgy, ahogy volt, áztatás nélkül. A recept bő félórát írt, ehhez képest az én húsz deka borsóm majdnem egy órán át keringett a fazékban és akkor még mindig sörétnek lehetett volna használni. Elfogott a vakrémület, mert addigra már belefőztem némi brokkolit is, ami -teljesen jogosan - pépesre mállott a hosszú főzésben. Egy ponton túl nem lehetett tovább várni, úgyhogy a tejszínes behabarást és végfűszerezést követően kénytelen voltam késszé nyilvánítani az étket.
Hát, mit mondjak.
Lopva pislantottam az emberemre, aki két kanállal még magába gyömöszölt udvariasságból, de arcán határozott csalódást láttam: nem ezt ígérték neki két órával ezelőtt, ő ide egy fantasztikus újdonság,egy extrém gasztronómiai élmény mágneses erejétől húzva érkezett, ehhez képest kapott a tányérjába három deci sörétlevest, habarva. Némi malíciával annyit jegyzett meg, hogy most aztán sikerült alulmúlnom a legalja zacskós levesek színvonalát. Nem túlzott: mintha kitartó munkával gránitállagúra főzött papírgalacsinokat rágicsáltunk volna.
Míg ő a szobában köhécselt a leves emlékétől, én rendeztem soraimat a konyhában. Lássuk csak, nincs is veszve minden. A lé végül is adott és nem vészes, hagyma-fokhagyma alapon született húslevessel felöntve, ráadásul beleküldtem két deci jóféle tejszínt,kis vajjal húztam alá az ízeket,friss kakukkfűvel hangoltam, szóval kár lenne a lefolyóban végeznie. Volt húsz deka gombám fagyasztva, némi csíkokra vágott baconnal sietve megpirítottam. Közben a csicseriborsót leszűrtem és kipasszíroztam belőle a kukába, belekevertem helyette a szalonnás gombát, kicsit utánaízesítettem, egyet forraltam rajta.
Összefoglalva: a másodszori feltálalás sikeresebb volt.Ennek ellenére a csicseriborsó és én egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Az, hogy megmentettem a levest, azért még nem jelenti azt, hogy felveszem CSB-őkelmét a hajómra...
Minap rajtavesztettem, vagyis csak majdnem. Történt, hogy már régóta szemeztem egy csicseriborsólevessel, mert hogy milyen egészséges, egyszerű, tápláló, blabla. Nagy lendülettel vágtam bele ebédtájban, a szerelmem gyomra már nagyokat kordult, mikor belém hasított a jeges felismerés: atyám, nem áztattam be előző nap a csicseriborsót... Na,isten neki faköröszt, kalandvágytól vezérelve feltettem főni úgy, ahogy volt, áztatás nélkül. A recept bő félórát írt, ehhez képest az én húsz deka borsóm majdnem egy órán át keringett a fazékban és akkor még mindig sörétnek lehetett volna használni. Elfogott a vakrémület, mert addigra már belefőztem némi brokkolit is, ami -teljesen jogosan - pépesre mállott a hosszú főzésben. Egy ponton túl nem lehetett tovább várni, úgyhogy a tejszínes behabarást és végfűszerezést követően kénytelen voltam késszé nyilvánítani az étket.
Hát, mit mondjak.
Lopva pislantottam az emberemre, aki két kanállal még magába gyömöszölt udvariasságból, de arcán határozott csalódást láttam: nem ezt ígérték neki két órával ezelőtt, ő ide egy fantasztikus újdonság,egy extrém gasztronómiai élmény mágneses erejétől húzva érkezett, ehhez képest kapott a tányérjába három deci sörétlevest, habarva. Némi malíciával annyit jegyzett meg, hogy most aztán sikerült alulmúlnom a legalja zacskós levesek színvonalát. Nem túlzott: mintha kitartó munkával gránitállagúra főzött papírgalacsinokat rágicsáltunk volna.
Míg ő a szobában köhécselt a leves emlékétől, én rendeztem soraimat a konyhában. Lássuk csak, nincs is veszve minden. A lé végül is adott és nem vészes, hagyma-fokhagyma alapon született húslevessel felöntve, ráadásul beleküldtem két deci jóféle tejszínt,kis vajjal húztam alá az ízeket,friss kakukkfűvel hangoltam, szóval kár lenne a lefolyóban végeznie. Volt húsz deka gombám fagyasztva, némi csíkokra vágott baconnal sietve megpirítottam. Közben a csicseriborsót leszűrtem és kipasszíroztam belőle a kukába, belekevertem helyette a szalonnás gombát, kicsit utánaízesítettem, egyet forraltam rajta.
Összefoglalva: a másodszori feltálalás sikeresebb volt.Ennek ellenére a csicseriborsó és én egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Az, hogy megmentettem a levest, azért még nem jelenti azt, hogy felveszem CSB-őkelmét a hajómra...
2012. január 27., péntek
Hóvég :-(
Szörnyű módon huszonsokadika van. Az elébb kukkantottam be a frigóba, íme a készletlista a teljesség igénye nélkül:
- kb. másfél deka vaj
-fél üveg baracklekvár
-fél szál póréhagyma
-egy liter tej
-ketchup
-dijoni mustár
-csípős savanyított karfiol (házi eltevés)
-két TV-paprika
-ecetes torma
-1 db. epres joghurt.
-polcon mindenféle fűszer
Slussz. Ebből kreáljunk ízletes, tápláló eledelt az egész család számára. Óra indul.
Első kísérlet. Hát, nem is tudom, még ízlelgetem a kihívást... (Ne szórakozz, megy az idő!) Na akkor a vajon megpirítjuk a mustárt...Aztán beleaprítom a póréhagymát, megszórom mondjuk sóval, bors is jöhet, mozsárban megtöröm a koriandert... (És a lekvár, és a lekvár? Nehogy már kihagyd, tök jó kis lekvár, hallod? Na.) Szóval akkor inkább a vajon megpirítom a lekvárt... (Mi a francnak? Lekvár pirítva? Elestél?) Nem, nem, megvan, akkor felvágom a házi savanyú karfiolt, beszórom tormával... (Hülye. Az is csípős!) Ja, akkor beszórom joghurttal... (Tudod mit? Nem akarsz inkább elmenni a boltba?)
De.
Folyt.köv.
- kb. másfél deka vaj
-fél üveg baracklekvár
-fél szál póréhagyma
-egy liter tej
-ketchup
-dijoni mustár
-csípős savanyított karfiol (házi eltevés)
-két TV-paprika
-ecetes torma
-1 db. epres joghurt.
-polcon mindenféle fűszer
Slussz. Ebből kreáljunk ízletes, tápláló eledelt az egész család számára. Óra indul.
Első kísérlet. Hát, nem is tudom, még ízlelgetem a kihívást... (Ne szórakozz, megy az idő!) Na akkor a vajon megpirítjuk a mustárt...Aztán beleaprítom a póréhagymát, megszórom mondjuk sóval, bors is jöhet, mozsárban megtöröm a koriandert... (És a lekvár, és a lekvár? Nehogy már kihagyd, tök jó kis lekvár, hallod? Na.) Szóval akkor inkább a vajon megpirítom a lekvárt... (Mi a francnak? Lekvár pirítva? Elestél?) Nem, nem, megvan, akkor felvágom a házi savanyú karfiolt, beszórom tormával... (Hülye. Az is csípős!) Ja, akkor beszórom joghurttal... (Tudod mit? Nem akarsz inkább elmenni a boltba?)
De.
Folyt.köv.
Én és a gasztrobloggerizmus
Ez az első bejegyzésem, jujj, de izgi. Valami széppel kéne kezdeni, de persze nem megy.
Viszont egy
dolog már baromi régóta piszkál. Olvasok egy csomó gasztroblogot, a
papírformát is követem, vagyis belekukkantgatok a nyomtatott
sajtótermékek közül a gasztronómiával foglalkozókba, de nem igazán
tetszik az a vonal, hogy a menő konyhatündérek mintha egymást akarnák
túllicitálni, ki tud na ez aztán nagyon egyszerű és hatásos
felkiáltással állati bonyolult és ráadásul drága kaját kreálni. Értem
én a szándékot, hogy ne adjuk alább a színvonalat, nehogy paraszti
paprikáskrumplit közöljünk már az oldalunkon, de itt egyébként is erősen
keveredik a szezon a fazonnal, így manapság már csak az lehet autentikus
séf a saját konyhabútorai közé zárva, aki minimum articsókapürével
köríti a szopós borjú lábszárát. Egyes gasztrobloggerek --és itt most
nagyon, nagyon nagy tisztelet a kevés kivételnek! - nem is igyekszenek az
egyszerű pórnépnek, halandó dolgozónak való ételhez érni, mintha az
egyenesen a konyhaszagba rántaná le a magas gasztronómiai művészet
rózsaszín felhőjéről, hát fujj.
Mire is gondolok itt? Arra,
mikor egy egyébként 150-200 forintos főzőújság is úgy el van szállva
magától, hogy hétköznapi fogásnak nem tud mást kitalálni és ajánlgatni,
csak pfefferonis-konyakos kacsamájpástétomot,fürjtojássa
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)