Mákos bögrés, a kényelmes

Hah, de még milyen kényelmes! 
Az eredeti recipe szerint nincs a tetején tojáshab, amit én önkényesen rásimítottam-- naná, mert az előző napi kotyvasztásból rám maradt négy tojásfehérje, amiknek keresve sem tudtam volna jobb helyet találni.

A bögrés mákos, és egyáltalán, minden bögrés cucc valami elképesztő okosság. Nem kell előszedni kistálat, nagytálat, nem kell mocskolni kiskanalat, mérőedényt, az ember csak fogja a száraz hozzávalókat és szépen, egymás után a bögrébe méri ki.
 Ezt a mákos verziót már évek óta készítem, a recept viszont szórakozik velem: hol eltűnik valamelyik füzetben, hol előkerül, most éppen az utóbbi, úgyhogy gyorsan meg is csináltam...

Hozzávalók:
10 deka vaj, vagy margarin
1 db 3 decis bögre
1 bögre cukor (nálam a fele barna)
2 tojás
1 bögre liszt
2 zacskó sütőpor
1 késhegynyi őrölt fahéj
1 csipet só
1 bögre darált mák (cukrozatlan!)
1 bögre tej
10 deka ribizli-, vagy málnalekvár
tetejére némi porcukor


A sütőt először is 180 fokra melegítjük. Egy közepes peremes négyszögletes formát kibélelünk sütőpapírral. Egy nagy tálban elkeverjük a lisztet a sütőporral, fahéjjal, sóval, mákkal.


A vajat/margarint habosra keverjük a cukorral és egyenként belekutyuljuk a tojásokat is. Majd a tejet és a mákos himihumit is belevegyítjük. A tepsibe simítjuk, és úgy 40 percig sütjük. (Tűpróba.)


Hagyjuk kihűlni, aztán hosszában kettévágjuk és megtöltjük a lekvárral. Érdemes kicsit pihentetni, mert a tészta kellemesen magába szívja a lekvárt, bár, ha sűrűt kapunk csak, lehet,erre hiába várunk majd...


Felszeleteljük és megszórjuk porcukorral.


Változat: megtöltés után én kicsit visszatettem a sütőbe, ismét forróra kapcsolva azt, a tészta tetejére pedig rákentem a némi cukorral felvert négy tojásfehérjét. A grillező fokozatra kapcsolva kicsit meg is barnítottam, a habot, úgy nézett ki, mint valami karamelles koripálya.
Így is nagyon fincsi volt!

Bátor tésztasátor, vagy valami ilyesmi

Az én szerelmem,  aki életemet hol lépes mézzel, hol borecettel fűszerezi, egyre többet legyeskedik a konyhában. A mosogatót és a felmosófát gondosan elkerüli, csakis a serpenyők és fűszerszámok meghódításán ügyködik, s nem is reménytelenül. Ha levetkezi vészes akkurátusságát és merevségét, ami egyelőre arra készteti, hogy a sótartó üvegből is külön kiskanállal szedjen ki egy csipet sót az ételhez (voááááááá!!!!!!), akkor egészen ügyes konyhai kisinas válhat belőle. Aprócska gond, hogy ő a főszakács akar lenni, mondok, ám legyen. Teher alatt nő a pálma.

"Ma én főzök, cicám!" tipusú szárnypróbálgatásainak újabb ékes bizonyítéka egy étel, aminek szerintünk nincs is neve, elkereszteltük hát jobb híján Bátor tésztasátornak. Darált sertéscombot, spagettit, olajat, gombát, hagymát és zacskós salátát vett hozzá, utóbbi nevét nem tudtam feljegyezni a kíváncsi utókor számára, mivel a főszakács a zacskót visszavonhatatlanul elemésztette valahová, annyi biztos, hogy Julienne-re vágott sárgarépa és valami zöld cafrang is volt benne, zöldsaláta örvén.

A hagymás alapon elkészített pörköltösített húshoz pirított gombát kevert, majd a salátát, emlékei szerint azzal már nem főzte túl sokáig, amiért külön dicséretet is kapott, hiszen így ügyelt valamelyest a vitamintartalom megőrzésére. A fűszerezés basic szinten történt sóval, borssal, kis lepirítással kellemesen összeértek a dolgok, s mint kiderült, vagy két kanál paradicsompüré is beleesett valahogy, ami látványra nem került elő, ízben viszont érződött, de csak éppen hogy.

Némi sajtot reszelve azért kíván az étek a tésztára halmozott ragu zenitjén, de anélkül is el fog fogyni.
Mert bátor.

Nagyszombati kocc

Ezt a blogbejegyzést úgy írom, hogy közben a saját, Nagyszombat délelőtt készített tojáslikőrömből szlopálgatok egy kupicányit.Sikerült, finom is, örülök.Még régebben tettem félre hozzá a receptet, igazából egy évekig gyűjtögetett lefűzős mappás cuccban volt,érdekes módon a tavaszi lakásszépítés címszó alatt gondolták elsózni a gyűjtőmappás izé szerkesztői, s talán nem is volt hülyeség a gondolat, mert bár idén nem zavartam meg a család húsvéti áhítatát egy porszívós brünnyögéses nagytakarítással, a likőr fogyásával egyenes arányban egészen szépnek kezdem látni a lakást...

A recept azért is tetszett, mert nem kell hozzá sok tojás. Más receptek 6-7 tojássárgáját bekebelező likőrszörnyeihez képest ez megelégszik szerény néggyel. A maradék tojásfehérjéket bébiételes üvegcsébe jól lezártam, behűtőztem, a holnap sütni tervezett lekváros mézes kocka tetejére lehet belőle sült tojáshab, ha nem fognak túlzottan keresztbe állni a szemeim és ellátok a sütőig.

Kedvesem papája pálinkát főzet, úgyhogy nálunk mindig van itthon jóféle vegyigyümi, szilva, miegymás. Nagyon mondjuk nem apasztjuk, a vendégeket, szomszédokat szoktuk vele jól tartani, úgyhogy érdemes velünk jóban lenni.:-)) Pálinkát otthon tartani nagyon jó, mert a konyhában egy sor recepthez felhasználható. Például ha hurkát sütök, a Stahl-féle metódus szerint vízzel és pálesszel locsolom meg a megszurkált hurkákat. No, de ne kanyarodjunk el tárgyunktól, mely ugyebár ezúttal a TOJÁSLIKŐR!!!!

Két kanálnyi pálinkát felforraltam a mikróban egy csészében, s elkevertem benne két teáskanál neszkávét. Ez fontos alkotóelem lesz, igazából ettől érzem olyan igazán tojáslikőrösnek, mint tinilány koromban, amikor anyukám az ujját görbítve hívogatott, hogy a hatalmas ruhásszekrénye titkos rejtekében dugdosott orosz tojáslikőrből adjon egy huzatnyit, ha már húsvét van és ha már elértem azt a kort, amikor bekerülhetek a minimális alkoholt már fogyaszthatók globális táborába. Az édes likőrféléket, "körömlakkokat" ekkor szerettem meg...

Megint elkanyarodtam.(veszélyes ez a likőr!!!) Négy tojássárgáját egy mély keverőtálban robotgéppel habosra vertem és négy evőkanál kristály, meg ugyanennyi barna cukorral addig vertem tovább, míg krémes,habos nem lett. A cukornál megint kénytelen vagyok kicsit megállni, a recept csak simán cukrot írt, viszont a későbbi halványbarnás szín eléréséért azt gondoltam, megbolondítom némi barnacukorral is, szerintem jobb lett így, de ha csak fehér cukra van valakinek otthon, nem fog leszakadni az ég.Két deci pálinkát (vagy vodkát, ha van) belelocsolunk, érdemes kóstolgatni,egyensúlyba hozni az ízeket, mert nem jó, ha csak az alkoholízt érezzük töményen. A két decin felül egy laza löttyentésnyit még elbír, hogy azért huzatja is legyen majd fogyasztáskor, de többet tényleg nem javallok, s a bónuszt is csak a legutolsó elemként adjuk hozzá!

 Két doboz, 200 milliliteres spáros tejszín (Milkland termék, középkék dobozos) közül az egyiket külön edényben a robotgéppel félkeményre vertem. (A tejszín viszont lehetőleg ne növényi alapú, hanem habtejszínes legyen!) A másik doboz tejszínt csak úgy folyósan a cukros keverékbe öntöttem. Ha nem vernénk fel a másik dobozt, hanem azt is csak úgy belelöttyintenénk, túlságosan folyós, híg lenne a végeredmény, én kikísérleteztem, a talán legjobb állagot a fele habos-fele folyós mixelésben tudtam elérni. Most kerül bele a neszkávés pálinka, elkeverjük benne és kész is vagyunk.

Tölcséren keresztül szűrtem egy szép,tömbös üvegbe, bedugaszoltam, némi színes raffiával és faállatokkal díszítettem és mehetett a hűtőbe. Elvileg 14 napig is eláll minőségromlás nélkül, de e ponton egy igazi gasztrománnnak már természetesen röhög a vakbele, hiszen ki gondolhatja komolyan, hogy ha elkezdenek rájárni a locsolkodók, szomszédok, holnapra-holnaputánra marad belőle valami egyáltalán????

Szolgálati közlemény

Szepy régi hiátust orvosolt, amikor összerakta az elmúlt évek leginkább a teljesség igényével született gasztroblog gyűjteményét, a kis hazánkban főzőkről-írókról. Van köztük országosan ismert netséf és kezdő blogozó egyaránt és igencsak köszönhető a kezdeményezőnek, hogy a törekvése látta mindegyikben, s nem tett különbséget (lehet, ezért majd a menőktől kap is a buksijára...). Mindenesetre hatalmasan megkönnyítette a dolgát mindazoknak, akik egyszerűen szeretnének keresgélni a honi gasztroblogok között.
Szerény személyem is befért a listába, a bal oldali oszlop alja felé keresgessetek...:-))))
Magyar gasztroblogok

Bazsalikomos grissini (összenyálazás előtt)

A legkisebb ugrifülesnek jön a három és feledik foga és szörnyen nyűgös. Alapjában nem preferálom a bolti kiflik csücskét,bár néha azt is kap, de most sütöttem neki fogzásra egy olasz tésztarudat, amit amúgy is szeretünk. Tojás nincs benne,egyedül az élesztő miatt aggódhattam, de nem mutatkozott baj, a sósat viszont szerette a kicsi. (A fokozatos hozzátáplálás papnőit itt, e ponton fel kell majd locsolni, hogy a gyerek nem almapépet, meg krumplipürét kap,de mit csináljak, ha ezekre rá se bagózik?)
A receptet Ízbolygó írta le egy konyhalapban, sajna a dátum nélkül vágtam ki az újságból, viszont a leírást hűen ide tolmácsolom:

1,7 dl langyos vízben csipet cukorral felfuttattam 1,5 deka élesztőt, majd egy tálban összekevertem a többi hozzávalót: 25 deka lisztet, fél evőkanál sót, 1,5 evőkanál olívaolaj... híján ugyanennyi napraforgóolajat és két teáskanál szárított bazsalikomot. Utóbbiról az a meglátásom, hogy még egy fél kanál bőven elfér a tésztában, hogy még inkább markáns legyen a finom fűszeríz, mert az eredetileg megadott mennyiséggel nekem kevéssé volt markáns. A száraz egyveleghez adjuk az élesztős kutyulékot, alaposan kidagasztjuk, letakarjuk és duplájára megkelesztjük. A sütőt 180 fokra melegítjük. Diónyi mennyiségeket szakítunk ki a tésztából, hosszú szálra södörgetjük a két tenyerünk közt és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk le őket, de hagyjunk pár centi helyet köztük! A recept itt azt írja,vizes ecsettel kenjük be és durva szemű sóval szórjuk meg, de igazság szerint így más túl sós lenne, főleg egy gyereknek, így ezt én elhagytam. Nagyjából 15 perc alatt megsülnek,én akkor vettem ki, mikor még világosbarnák voltak.
25-30 darabra számíthatunk a megadott mennyiségből, ha jól sáfárkodunk.

Foto:Le Dolce Delizie

Kelt. Vagy mégsem. De mindenképpen almás csiga

Próbálkozásaim a kelt tésztával számosak és sokfélék voltak eddig. Kaptam anyucitól szuper, sosem deformálódó és örökre szóló kelesztőalkalmatosságot, az kerekből ovális alakot öltött, mielőtt a magasságos edényteremtőjének visszaadta volna műanyag porhüvelyét, s változott közönséges, bolti vacak vájdlinggá, amelyre az istennek sem illeszthető rá a megmaradt szörnylila fedél.
Próbálkoztam azért a továbbiakban is: több raklapnyi frissnek indult élesztő vált óegyiptomi agyagkencévé a hűtő bebarangolatlan rekeszeiben, ahová a megvásárolt élesztőket "majd el ne felejtsem, hogy ide tettem" felkiáltással örök időkre elsüllyesztettem. A hűtőszekrény múmiamentesítése után újabb élesztőadagok érkeztek, sőt, betáraztam a szárított változatból is, ha már korunk annyira preferálja a porított megtestesülést a teveszartól a tyúkhúslevesig. 
És néha értek sikerélmények. Momentán nem tudnék megnevezni egyet sem, vagyis nem emlékszem, de a nagy számok törvénye szerint több, mint száz kísérletből kellett lennie legalább egy pozitívnak, amikor a kelt tésztás cucc olyan lett, mint nagykönyvi másolata. Sőt, még jobb.

De faragtak-e volna oly fából, amilyenből, ha vacak 99 kudarc után leteszek a kelt tészta élvezetéről? 

A Blikk Nők konyha közölte valamikor az alábbi ALMÁS CSIGA receptjét és olyan csábító fotót tettek mellé, hogy elkezdett duruzsolni a kisördög. 
Nekiláttam.

Hozzávalók:
2 deka friss élesztő
5 deka cukor
2,5 dl tej
50 deka liszt, meg egy kicsi a nyújtáshoz
piciny só
3 tasak vaníliás cukor
1 csipet reszelt citromhéj
9 deka vaj + kicsi a formához, vagyis magyarán egy teljes tízdekás vajdarab, na.
1 db tojás (abszolút tojásár-barát verzió!)
5 db alma (nekem csak 3 volt otthon, de működött annyival is)
10 deka mazsola (le kellett volna szaladnom a kisboltba a vicces Tónihoz, de nem volt hozzá ingerenciám, egyszóval mazsola kimaradt. Te ne hagyd ki, úgy finomabb és teljesebb lesz az íze.)
4 tk őrölt fahéj
olaj a kenéshez

Először a kovászt dobjuk össze. Az összemorzsolt élesztőt  1 tk cukorral, 2 ek meglangyosított tejjel és 1 ek liszttel elkeverjük, meleg helyen megnövesztjük. Másik tálba szórjuk a maradék lisztet (én kalandvágytól vezérelve a fém porcukorszórómmal átszitáltam, levegősebb lett), a cukrot, egy tasak vaníliás cukrot, a citromhéjat, a sót. Öt deka vajat megolvasztunk, kicsit hagyjuk hűlni. A lisztes keveréket szépen összedolgozzuk a felfutott élesztővel,a tojással, az olvasztott vajjal és a maradék tejjel, majd az egészet megint kelesszük meg.


Nekilátunk az almareszelésnek (előtte a hámozást, meg a csumázást ne felejtsük el...). A tésztát lisztezett felületen kb.fél centisre kinyújtjuk. Na, itt kezdett először elborulni az agyam, ilyenkor az én tésztáim ugyanis úgy tesznek, mint a verekedős kiskakasok, vagyis összeugranak. Mángorolhatom én akár gyémántos sodrófával is, csak gurgulázik összefelé mind, hiába nehezkedek rá teljes súlyommal, röhögve méretarányosak lesznek egy jobb babaszobaszőnyeggel. Úgyhogy egy idő után feladom és inkább kisebb darabokat hasítok ki, azokat igyekszem rábírni, hogy maradjanak laposak, immár több-kevesebb sikerrel. Megkenem e kinyújtott cafatokat a maradék olvasztott vajjal, megszórom az almával, vaníliás cukorral, fahéjjal és mazsolával (ami ugyebár nem volt, de most vegyük úgy, hogy virtuálisan van...)


A tésztát csigácskákra feltekerjük. Majd próbálnak mindenféle fondorlattal széttekerőzni, de ne hagyjuk magunkat, gyorsan rakosgassuk őket a talpukkal kivajazott tepsibe. (Kisebb, négyszögletes a legtutibb.) A tetejükre is mehet egy kis olvasztott vaj --úgy látszik, ő mai történetünk főszereplője --, majd még egy negyedórás kelesztést engedélyezzünk neki, ami egyáltalán nem lesz felesleges, csodásan kitöltik a tepsit a duzzadó csigák. Kétszáz fokra előmelegített sütőben 5 perc, majd 180 fokra mérsékelve még 15-17 perc -- ennyi kell neki.

Fotó van, de csak a titkosszolgálati módszerekkel elhazudott és letagadott legutolsó példányt sikerült lencsevégre kapni. A többit szemérmetlen sebességgel elhordta a család.