Hipernyami citromkrém sütve
(A bejegyzés néhány napja született a Facebook-on, amikor még azon boldogok közé tartoztam , akiknek tényleg volt citromkrémük. Most itt állok nosztalgiázva, üres kézzel...:-( )
Miért nem mondta eddig senki, hogy a morzsás édességek
ennyire finomak? Komolyan, ahogy ezt a kis szöveget írom, most is itt
figyel mellettem egy adag és bele-belefalok, a szám szélét nyalogatva.
Ráadásul ezt most a hétévesem készítette, én csak kuktáskodtam mellette,
meg segítettem, hogy nehogy olykor a mellette lévő receptre tévedjen a
szeme és azt folytassa, mert néha biza így történt...
A műleírás maga a Fakanálban jelent meg éppen négy évvel ezelőtt, a
januári-februári számban, mint Sült citromkrém. Szerintem inkább egy
karamellizált tetejű citrompuding, amelyben a lágy krém az aranyló
barnára sült, ropogós édes kéreg alatt lapul, na hát mondhatom, hogy
melegen és hidegen is fenséges, mindkét verziót teszteltem. A recept
olyannyira nem bonyolult, hogy mondom, az általános iskolás simán
megcsinálta a nagyját.
Hozzávalók: 4 citrom, 1 evőkanál étkezési keményítő, 17,5 deka kristálycukor, 12 deka vaj, 4 tojás,25 deka natúr joghurt, 12 deka liszt.
A 4 citrom levét kinyomjuk, kettőnek a
héját is lereszeljük (ez a mennyiség már határán van a "jujj, de
savanyú", szemösszehúzós felkiáltásnak, aki bírja a pikánsat, az
nyugodtan veheti ezt a citromadagot, viszont aki nem, annak 3 citrom
levét és másfél reszelékét ajánlom, egyébként az édes morzsatető sokat
kompenzál!) Közepes lábasba öntjük, belekeverünk 1 evőkanál étkezési
keményítőt és 12,5 deka cukrot, meg 6 deka olvasztott vajat és 4 tojást.
Folyamatosan kevergetve kis tűzön sűrűre befőzzük, aztán hidegre
tesszük, langyosodni. (közben minden mondat után megállok a gépelésben
és eszegetek ám!:-) Ha kihűlt, 25 deka natúr joghurtot keverünk bele. A
sütőt 180 fokra hevítjük. Keverőtálban összedolgozunk 6 deka vajat 5
deka cukorral és 12 deka liszttel, csomós-morzsalékos cuccot kapunk. A
citromkrémet egy tűzálló jénaiba öntjük, és a tetejére egyengetjük a
morzsalékot, had fedje be mindenütt. Süssük fél órán át, tálaláskor
nyugodtan megszórhatjuk még porcukorra. Nem mondhatok mást, annyira
nyamm, hogy mire befejeztem a leírást ,mindet megettem. És most
hiányzik!
u.i.: Szépen komponált képeket tőlem nem fogtok kapni, viszont olyat, amin ízig-vérig kaja van saját edényben, mindenféle hókuszpókusz és szponzoráció nélkül, na olyat igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése