Betti küldte Briginek, azaz a sajttorta

Annyira bírom azokat a kinyomtatott ánégyes papírjaimat, amiket egymásnak küldözgettünk receptekkel! Tiszta gyűrődés és kajapecsét mindegyik, viszont nagy gáz lenne, ha elvesznének, mert ezeket az ételeket nem találod szakácskönyvben, ilyen cetlialapú szájhagyománnyal terjednek a barátnői körben és passz.
Szóval van nekem ilyen bőven, hála az e-mail kornak,amikor simán lehet dobni egy levelet a 320 kilométerre élő egykori osztálytársnak, ugyan dobja már vissza annak a zserbónak a leírását, amit mindig behozott az anyja a szobájába, miközben mi az ágyon léggitározva Nena-nak, meg Kim Wilde-nak képzeltük magunkat...


Az alábbi sajttortát pár napja csináltam meg, mondanom sem kell, egy hasonló sajtcetlin kísért engem háztartásról-háztartásra, olykor becsúszott valamelyik szakácskönyvbe, de most --halleluja, hozsánna és evoé --valahogy előkerült és én nem haboztam. A receptet Betti küldte el Briginek, de hogy hozzám hogy került (minekutána sem Briginek, sem Bettinek nem hívnak), arra még kitartó spanyolcsizmázás után sem tudnék visszaemlékezni...


Hozzávalók: 
25 deka darált keksz
10 deka vaj
egy doboz 25 dekás natúr sajtkrém (a csajok szerint Philadelphia, de szóba került a teszkós termék is, én pedig egy általam sosem látott olasz márkából csináltam meg)
20 deka porcukor
3 tojás
2 csomag vaníliás cukor
ízlés szerint reszelt citrom-, vagy narancshéj, én utóbbit használtam, működött...


A darált kekszet összekevered a vajjal, morzsás elegyet kapsz, de ennek ilyen a természete, ne ijedj meg! Eredetileg kapcsos tortaformába kellett volna egyengetni, de én hosszas konyhaszekrény kipakolás után sem találtam az enyémnek a tányér részét, így hamarjában belepasszíroztam a tésztát a szilikonos kerek piteformámba,abban is tökéletesen megsült. 175 fokra előmelegített sütőben 6 perces elősütésnek tesszük ki (ezalatt kicsit megbarnul, összeáll és megkeményedik), addig összeállítjuk a krémet a többi hozzávalót alaposan kikeverve. A kekszalapra simítjuk és mehet vissza a sütőbe,úgy 20 percre. Gyönyörű sima és krémszerű lesz a teteje, akkor jó, ha a sötétsárga máz körben szélen már kicsit meg is barnul.
Az eredmény? Beleharaptak a vendégek is, és már kérték is el a receptet Bólogattam, hogy naná, majd elküldöm e-mailen...:-)

Újra a fedélzeten!

Kedves Jó Olvasó!


Némiképp elnézésedet kell kérnem hosszú hallgatásomért és most következő, hosszú hallgatásomat indokló, unalmas magyarázkodásomért.
Miután a családon végigvándorolt egy sor tél végi betegség, miután többször támasztottam a konyhapultot lefosott kilométerkőre fektetett leprás zombiként, orrom váladékozásával lehetetlen küzdelmet víva, miután elment, majd visszajött ízlelőbimbóm összes ingerülete, miután kijöttem a kórházból az első bronchitisét produkáló legkisebbel, s miután elkáromoltam magamban az összes vírust, baktériumot és más feneséget, ami még a világon létezik, nos, mindezek után ismét besomfordáltam lakásunk konyhájába. Hogy őszinte legyek,betegen és aggódva egyáltalán nem volt kedvem főzni. Nagyjából mindenki azt evett két hétig, amit és amikor talált. Pattogatott kukoricát, gumimacit, csokigolyót, pirítóst, kinderszeletet, szóval csupa egészséges és boldogságos étket. Még szerencse, hogy nagyjából bádoggal van bélelve a gyomruk...


A tavasz első sugarai aztán nálunk is meghozták a kedvet egy kis főzőcskézéshez.
A hosszú hétvégén vendégjárás volt nálunk, kaptunk egy csomó készételt, viszont kétszer is sütöttem,először is az eddig kimaradt Brownie-t. Köszönet a receptért Cecile konyhájának. Azt írja, a legfinomabb B, amit valaha is kóstolt és ezt készséggel el is hiszem neki, bár azóta sok víz lefolyhatott a Missisippin, lévén a blogbejegyzése 2008 augusztusi... Mindegy, közel négyéves fáziskéséssel is nagyot ütött a cucc, mondom is az elkészítést,mert ismétlés ugyebár a tudás édesanyukája.
 Hozzávalók: 
2 tojás
10 deka liszt (nagyon kevésnek fog tűnni, de ne törődjünk vele)
10 deka barnacukor
fél csomag sütőpor
2 ek holland kakaópor
10 deka étcsoki (én Bocit használtam)
1 kk instant kávé
1 ek víz
1 dl olaj
1 dl tej
1 marék apróra tört dió


Összekevertem a lisztet, sütőport, kakaót egy tálban, egy másikban pedig a felforrósított vízben feloldott kávét az egyenként hozzáadott tojással, cukorral, tejjel,olajjal kutyultam össze és beleszitáltam a lisztes keveréket is. Jó alaposan kikevertem, és 10 cm magas hasáb alakú teflonformába öntöttem át,tetejére szórtam a felaprózott diót, majd a 175 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. Cecile szigorúan 18-20 percet ír elő, megmondom őszintén, én elpletykáltam az időt a vendégekkel, így összesen 25 percet töltött a süti a kemencében, de még így is sikerült megőrizni a belső csokis krémességet, nyami... Mivel a hedonizmus örök és vég nélküli, kihűlés után még porcukorral is megszórtam.
Tényleg isteni, 3x3 -as kockákra vágva 12 darab lett, de lábon elkelt öt perc alatt.

A "kerüldelnagyívben" recept

Ugye, hogy minden rendes gasztroblogban csodásan fotózott és TERMÉSZETESEN sikerült ételeket olvasni? 
Na, itt másképp lesz, én szóltam.
Szóval, mi szeretjük a császármorzsát, imígyen ha ideológiailag nem is, de gyomorilag mindenképpen csatlakozva Ferenc József kényes császári ízléséhez. Nem vagyunk extravagáns császármorzsázók, ami alapesetben azt szokta jelenteni, hogy egy óvatlan mozdulattal kiemelünk valamék spár hűtőpultjából két zacskó Gergely féle terméket, amit aztán otthon munkának nem is igen nevezhető mozdulatsorok által készre sütünk egy serpenyőben. Valószínűleg egy pofont lekeverni is bonyolultabb.
Na de.
Azért ez nem illeszthető be ugyebár az egészséges táplálkozásba... vagy mibe...
Szóval ilyenkor a NAGYON ELSZÁNT SZAKÁCS (továbbiakban NESZ) nekiáll s.k. fabrikálni, e-számmentes (haha) alapanyagból, kézzel, szívvel-lélekkel. Talál egy jónak tűnő receptet, amiben ugyan egyórányi kevergetést írnak elő, de NESZ csak legyint: ezek hülyék, maximum a szilvalekvárt kell ennyi ideig őrizni, nehogy már egy vacak császármorzsa ilyen macerás legyen...
Szegény kis naiv. (Sóhaj.)

A Nők Lapja Konyha 2008. őszi száma volt minden bajnak okozója. Abban közölték ezt az első pillantásra egészen vállalhatónak tűnt kis műleírást.
Aszonták: köll fél liter tej, 10 deka mazsola, csipet só, 4 tojás, tíz deka cukor, 20 deka búzadara, olaj/vaj, tetejére lekvár, porcukor.
Gyanakodnom kellett volna? Ugye, hogy nem.

A tejből, sóból, mazsolából, fele cukorral és kis melegítéssel levet rittyentettem, abban duzzadt vagy háromnegyed órát a búzadara, ahogy kell. A maradék cukrot a tojássárgákkal elkavartam, a fehérjéket előírásszerűen felvertem. A három különálló miskulanciából aztán a legnagyobb tálban lett egy szép, folyós, fehér, habos dolog, ezt kellett forró serpenyőben, kis vajon elkezdeni kavargatni. 
Az első negyed óra egészen biztatóan alakult. Hamar eltűnt a folyósság és a habosság, átvette helyét egy összeállni készülő, de még nagyon ragacsos massza. Elsőként vastag aljú, inox serpenyőben csináltam, lassan alakult a dolog, ezért félidőben, türelmemet veszítve átöntöttem egy közönséges teflonba. 
Nem ködösítek: nem volt elég az ígért 60 perc, hogy elérjem a bűvös célt, a kulimász morzsákra esését... Kikavartam pedig a lelkemet, a könyököm beállt, a karom elgémberedett, a derekamat nem éreztem és szidtam bolond fejemet, hogy egyáltalán a világra ellődtem... Végül, 70 perc elteltével azt mondtam: kész, kalap, kabát, ez olyan, amilyen, részemről befejeztem!
A kaja egyébként ízre tökugyanolyan volt, mint a RENDES, NORMÁLIS bolti császármorzsa, csak nem volt morzsás. A célközönség mondjuk ezen apró rendellenesség felett gyorsan átsiklott, egészen szépen termeltek belőle, nem is ártott, a maradék ugyanis másnap reggelre a hűtőben kőkorszaki lelet szerűre keményedett...

Tanulság?
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Vegyen inkább készet, zacskósan.

Hogyan dobjunk mentőövet egy csicseriborsólevesnek?

A kísérletezés valahogy mindig magában hordozza a kudarc ígéretét...Az tuti, hogy Edison is legalább ötszázszor felrobbant,elázott, vagy minimum megpörkölődött, mire feltalálta azt a néhány apró-cseprő dolgot. És is boldogan hagyom ott a járt utat egy bozóttal benőtt, kígyósziszegéstől hangos, csalános nyiladékért, vagyis térek el a recept pontos teljesítésétől. Aztán vagy bejön, vagy nem...
Minap rajtavesztettem, vagyis csak majdnem. Történt, hogy már régóta szemeztem egy csicseriborsólevessel, mert hogy milyen egészséges, egyszerű, tápláló, blabla. Nagy lendülettel vágtam bele ebédtájban, a szerelmem gyomra már nagyokat kordult, mikor belém hasított a jeges felismerés: atyám, nem áztattam be előző nap a csicseriborsót... Na,isten neki faköröszt, kalandvágytól vezérelve feltettem főni úgy, ahogy volt, áztatás nélkül. A recept bő félórát írt, ehhez képest az én húsz deka borsóm majdnem egy órán át keringett a fazékban és akkor még mindig sörétnek lehetett volna használni. Elfogott a vakrémület, mert addigra már belefőztem némi brokkolit is, ami -teljesen jogosan - pépesre mállott a hosszú főzésben. Egy ponton túl nem lehetett tovább várni, úgyhogy a tejszínes behabarást és végfűszerezést követően kénytelen voltam késszé nyilvánítani az étket.
Hát, mit mondjak.
Lopva pislantottam az emberemre, aki két kanállal még magába gyömöszölt udvariasságból, de arcán határozott csalódást láttam: nem ezt ígérték neki két órával ezelőtt, ő ide egy fantasztikus újdonság,egy extrém gasztronómiai élmény mágneses erejétől húzva érkezett, ehhez képest kapott a tányérjába három deci sörétlevest, habarva. Némi malíciával annyit jegyzett meg, hogy most aztán sikerült alulmúlnom a legalja zacskós levesek színvonalát. Nem túlzott: mintha kitartó munkával gránitállagúra főzött papírgalacsinokat rágicsáltunk volna.
Míg ő a szobában köhécselt a leves emlékétől, én rendeztem soraimat a konyhában. Lássuk csak, nincs is veszve minden. A lé végül is adott és nem vészes, hagyma-fokhagyma alapon született húslevessel felöntve, ráadásul beleküldtem két deci jóféle tejszínt,kis vajjal húztam alá az ízeket,friss kakukkfűvel hangoltam, szóval kár lenne a lefolyóban végeznie. Volt húsz deka gombám fagyasztva, némi csíkokra vágott baconnal sietve megpirítottam. Közben a csicseriborsót leszűrtem és kipasszíroztam belőle a kukába, belekevertem helyette a szalonnás gombát, kicsit utánaízesítettem, egyet forraltam rajta. 
Összefoglalva: a másodszori feltálalás sikeresebb volt.Ennek ellenére a csicseriborsó és én egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Az, hogy megmentettem a levest, azért még nem jelenti azt, hogy felveszem CSB-őkelmét a hajómra...

Hipernyami citromkrém sütve

(A bejegyzés néhány napja született a Facebook-on, amikor még azon boldogok közé tartoztam , akiknek tényleg volt citromkrémük. Most itt állok nosztalgiázva, üres kézzel...:-( )

Miért nem mondta eddig senki, hogy a morzsás édességek ennyire finomak? Komolyan, ahogy ezt a kis szöveget írom, most is itt figyel mellettem egy adag és bele-belefalok, a szám szélét nyalogatva. Ráadásul ezt most a hétévesem készítette, én csak kuktáskodtam mellette, meg segítettem, hogy nehogy olykor a mellette lévő receptre tévedjen a szeme és azt folytassa, mert néha biza így történt...

A műleírás maga a Fakanálban jelent meg éppen négy évvel ezelőtt, a januári-februári számban, mint Sült citromkrém. Szerintem inkább egy karamellizált tetejű citrompuding, amelyben a lágy krém az aranyló barnára sült, ropogós édes kéreg alatt lapul, na hát mondhatom, hogy melegen és hidegen is fenséges, mindkét verziót teszteltem. A recept olyannyira nem bonyolult, hogy mondom, az általános iskolás simán megcsinálta a nagyját.

Hozzávalók: 4 citrom, 1 evőkanál étkezési keményítő, 17,5 deka kristálycukor, 12 deka vaj, 4 tojás,25 deka natúr joghurt, 12 deka liszt.

A 4 citrom levét kinyomjuk, kettőnek a héját is lereszeljük (ez a mennyiség már határán van a "jujj, de savanyú", szemösszehúzós felkiáltásnak, aki bírja a pikánsat, az nyugodtan veheti ezt a citromadagot, viszont aki nem, annak 3 citrom levét és másfél reszelékét ajánlom, egyébként az édes morzsatető sokat kompenzál!) Közepes lábasba öntjük, belekeverünk 1 evőkanál étkezési keményítőt és 12,5 deka cukrot, meg 6 deka olvasztott vajat és 4 tojást. Folyamatosan kevergetve kis tűzön sűrűre befőzzük, aztán hidegre tesszük, langyosodni. (közben minden mondat után megállok a gépelésben és eszegetek ám!:-) Ha kihűlt, 25 deka natúr joghurtot keverünk bele. A sütőt 180 fokra hevítjük. Keverőtálban összedolgozunk 6 deka vajat 5 deka cukorral és 12 deka liszttel, csomós-morzsalékos cuccot kapunk. A citromkrémet egy tűzálló jénaiba öntjük, és a tetejére egyengetjük a morzsalékot, had fedje be mindenütt. Süssük fél órán át, tálaláskor nyugodtan megszórhatjuk még porcukorra. Nem mondhatok mást, annyira nyamm, hogy mire befejeztem a leírást ,mindet megettem. És most hiányzik!

u.i.: Szépen komponált képeket tőlem nem fogtok kapni, viszont olyat, amin ízig-vérig kaja van saját edényben, mindenféle hókuszpókusz és szponzoráció nélkül, na olyat igen.

 

Hóvég :-(

Szörnyű módon huszonsokadika van. Az elébb kukkantottam be a frigóba, íme a készletlista a teljesség igénye nélkül:
- kb. másfél deka vaj
-fél üveg baracklekvár
-fél szál póréhagyma
-egy liter tej
-ketchup
-dijoni mustár
-csípős savanyított karfiol (házi eltevés)
-két TV-paprika
-ecetes torma
-1 db. epres joghurt.
 -polcon mindenféle fűszer
Slussz. Ebből kreáljunk ízletes, tápláló eledelt az egész család számára. Óra indul.
Első kísérlet. Hát, nem is tudom, még ízlelgetem a kihívást... (Ne szórakozz, megy az idő!) Na akkor a vajon megpirítjuk a mustárt...Aztán beleaprítom a póréhagymát, megszórom mondjuk sóval, bors is jöhet, mozsárban megtöröm a koriandert... (És a lekvár, és a lekvár? Nehogy már kihagyd, tök jó kis lekvár, hallod? Na.) Szóval akkor inkább a vajon megpirítom a lekvárt... (Mi a francnak? Lekvár pirítva? Elestél?) Nem, nem, megvan, akkor felvágom a házi savanyú karfiolt, beszórom tormával... (Hülye. Az is csípős!) Ja, akkor beszórom joghurttal... (Tudod mit? Nem akarsz inkább elmenni a boltba?)
De.
Folyt.köv.

Én és a gasztrobloggerizmus

Ez az első bejegyzésem, jujj, de izgi. Valami széppel kéne kezdeni, de persze nem megy.

Viszont egy dolog már baromi régóta piszkál. Olvasok egy csomó gasztroblogot, a papírformát is követem, vagyis belekukkantgatok a nyomtatott sajtótermékek közül a gasztronómiával foglalkozókba, de nem igazán tetszik az a vonal, hogy a menő konyhatündérek mintha egymást akarnák túllicitálni, ki tud na ez aztán nagyon egyszerű és hatásos felkiáltással állati bonyolult és ráadásul drága kaját kreálni. Értem én a szándékot, hogy ne adjuk alább a színvonalat, nehogy paraszti paprikáskrumplit közöljünk már az oldalunkon, de itt egyébként is erősen keveredik a szezon a fazonnal, így manapság már csak az lehet autentikus séf a saját konyhabútorai közé zárva, aki minimum articsókapürével köríti a szopós borjú lábszárát. Egyes gasztrobloggerek --és itt most nagyon, nagyon nagy tisztelet a kevés kivételnek! - nem is igyekszenek az egyszerű pórnépnek, halandó dolgozónak való ételhez érni, mintha az egyenesen a konyhaszagba rántaná le a magas gasztronómiai művészet rózsaszín felhőjéről, hát fujj.  

Mire is gondolok itt? Arra, mikor egy egyébként 150-200 forintos főzőújság is úgy el van szállva magától, hogy hétköznapi fogásnak nem tud mást kitalálni és ajánlgatni, csak pfefferonis-konyakos kacsamájpástétomot,fürjtojással töltött articsókaszívet, meg cékla-rizs-tofut gratinírozva. Ilyenkor borul el az agyam, és szakad ki belőlem a keserves sóhaj, hogy az ilyet zárnák be hóttáig a konyhába, had gratinírozzon céklát, míg meg nem lilul. A már könyvet megjelentető gasztrobloggerek zöme szintén zenész, és ami fájó, az amúgy még épeszű maradék is kezd felzárkózni a kánonhoz. Ez van.