2012. május 3., csütörtök

Megvan a legjobb csokitorta!!!

Pszichedelikus találkozás.
Egyszerű kis szerdai sütinek indult, aztán mennyei hedonizmusba torkollt, heves utókönyörgésekkel, hogy naaa, anya, ezt még egyszer!
Ami tök fura, mert amúgy Tejfölös csokoládékuglóf néven jelentkezik A család konyhája című kis A/5-ös sorozatban, a Piskóták percek alatt kötetkében és a tejföl, meg a kuglóf együtt nálam amúgy maximum egy szokásosnál színtelenebb, de kiadós rókázás képében rémlene fel. Brrr.
A recept egyszerűsége és a hozzávalók viszonylag kevés volta viszont legyőzte előítéleteimet, úgyhogy nekiláttam. Ami még a javára szól, hogy ráadásul hamar megvan, munkával és sütéssel együtt 50 perc alatt megoldható a dolog.

Kell hozzá:
25 deka cukor (én 17-8 deka arányban kristályt és barnát tettem bele)
25 deka rétesliszt 
1cs. sütőpor
10 deka kakaópor
1 kisk. szódabikarbóna
0,6 dl olaj
2 dl tejföl
másfél deci víz (nálam inkább kis híján két deci lett)
2 tojás

A sütőt tekerjük 180 fokra (gáz 3-as). Kivajazunk egy kuglófformát (én elkényeztetett módon szilikont használtam). Itt jön a dolog egyik legszebb része: az összes hozzávalót szépen, egymás után egy keverőtálba öntjük,tesszük, szórjuk, verjük és elektronyos habverővel jól összedolgozzuk. Lényeg, hogy a cukor ne sercegjen a fog alatt, szóval kell egy bő öt perc a gépnek, mire egyneműsíti a tésztát. Sima és könnyű lesz, mint egy bárányfelhő.
Mehet a formába, aztán meg a sütőbe, elvileg 35-40 percre, én 40-re hagytam bent és ez lett a befutó. Ha kivesszük, pihentessük tíz percig, sőt még jobb, ha hagyjuk kihűlni, mert így csoda tuti módon bevonhatjuk valamilyen fini csokimázzal. Nálunk kész csokiöntet csurgott rá, ami valami fantasztikusan leszivárgott a tészta hajszálcsövecskéin át a belsejébe (esküszöm, ez már fizika...) és enyhén átitatta, különleges ízzel ajándékozva meg. Mivel a Középsőnek éppen szülinapja volt, kissé kidíszítettük a sütit, ami azt eredményezte, hogy a család kis híján megette a dekort is, némelyeknek mű-ezüstcsillagok lógtak a szájukból... szégyen...
(További alternatívák: vaníliafagyival, tört mandulával megszórva, tejszínhabrózsákkal...)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése