Kelt. Vagy mégsem. De mindenképpen almás csiga

Próbálkozásaim a kelt tésztával számosak és sokfélék voltak eddig. Kaptam anyucitól szuper, sosem deformálódó és örökre szóló kelesztőalkalmatosságot, az kerekből ovális alakot öltött, mielőtt a magasságos edényteremtőjének visszaadta volna műanyag porhüvelyét, s változott közönséges, bolti vacak vájdlinggá, amelyre az istennek sem illeszthető rá a megmaradt szörnylila fedél.
Próbálkoztam azért a továbbiakban is: több raklapnyi frissnek indult élesztő vált óegyiptomi agyagkencévé a hűtő bebarangolatlan rekeszeiben, ahová a megvásárolt élesztőket "majd el ne felejtsem, hogy ide tettem" felkiáltással örök időkre elsüllyesztettem. A hűtőszekrény múmiamentesítése után újabb élesztőadagok érkeztek, sőt, betáraztam a szárított változatból is, ha már korunk annyira preferálja a porított megtestesülést a teveszartól a tyúkhúslevesig. 
És néha értek sikerélmények. Momentán nem tudnék megnevezni egyet sem, vagyis nem emlékszem, de a nagy számok törvénye szerint több, mint száz kísérletből kellett lennie legalább egy pozitívnak, amikor a kelt tésztás cucc olyan lett, mint nagykönyvi másolata. Sőt, még jobb.

De faragtak-e volna oly fából, amilyenből, ha vacak 99 kudarc után leteszek a kelt tészta élvezetéről? 

A Blikk Nők konyha közölte valamikor az alábbi ALMÁS CSIGA receptjét és olyan csábító fotót tettek mellé, hogy elkezdett duruzsolni a kisördög. 
Nekiláttam.

Hozzávalók:
2 deka friss élesztő
5 deka cukor
2,5 dl tej
50 deka liszt, meg egy kicsi a nyújtáshoz
piciny só
3 tasak vaníliás cukor
1 csipet reszelt citromhéj
9 deka vaj + kicsi a formához, vagyis magyarán egy teljes tízdekás vajdarab, na.
1 db tojás (abszolút tojásár-barát verzió!)
5 db alma (nekem csak 3 volt otthon, de működött annyival is)
10 deka mazsola (le kellett volna szaladnom a kisboltba a vicces Tónihoz, de nem volt hozzá ingerenciám, egyszóval mazsola kimaradt. Te ne hagyd ki, úgy finomabb és teljesebb lesz az íze.)
4 tk őrölt fahéj
olaj a kenéshez

Először a kovászt dobjuk össze. Az összemorzsolt élesztőt  1 tk cukorral, 2 ek meglangyosított tejjel és 1 ek liszttel elkeverjük, meleg helyen megnövesztjük. Másik tálba szórjuk a maradék lisztet (én kalandvágytól vezérelve a fém porcukorszórómmal átszitáltam, levegősebb lett), a cukrot, egy tasak vaníliás cukrot, a citromhéjat, a sót. Öt deka vajat megolvasztunk, kicsit hagyjuk hűlni. A lisztes keveréket szépen összedolgozzuk a felfutott élesztővel,a tojással, az olvasztott vajjal és a maradék tejjel, majd az egészet megint kelesszük meg.


Nekilátunk az almareszelésnek (előtte a hámozást, meg a csumázást ne felejtsük el...). A tésztát lisztezett felületen kb.fél centisre kinyújtjuk. Na, itt kezdett először elborulni az agyam, ilyenkor az én tésztáim ugyanis úgy tesznek, mint a verekedős kiskakasok, vagyis összeugranak. Mángorolhatom én akár gyémántos sodrófával is, csak gurgulázik összefelé mind, hiába nehezkedek rá teljes súlyommal, röhögve méretarányosak lesznek egy jobb babaszobaszőnyeggel. Úgyhogy egy idő után feladom és inkább kisebb darabokat hasítok ki, azokat igyekszem rábírni, hogy maradjanak laposak, immár több-kevesebb sikerrel. Megkenem e kinyújtott cafatokat a maradék olvasztott vajjal, megszórom az almával, vaníliás cukorral, fahéjjal és mazsolával (ami ugyebár nem volt, de most vegyük úgy, hogy virtuálisan van...)


A tésztát csigácskákra feltekerjük. Majd próbálnak mindenféle fondorlattal széttekerőzni, de ne hagyjuk magunkat, gyorsan rakosgassuk őket a talpukkal kivajazott tepsibe. (Kisebb, négyszögletes a legtutibb.) A tetejükre is mehet egy kis olvasztott vaj --úgy látszik, ő mai történetünk főszereplője --, majd még egy negyedórás kelesztést engedélyezzünk neki, ami egyáltalán nem lesz felesleges, csodásan kitöltik a tepsit a duzzadó csigák. Kétszáz fokra előmelegített sütőben 5 perc, majd 180 fokra mérsékelve még 15-17 perc -- ennyi kell neki.

Fotó van, de csak a titkosszolgálati módszerekkel elhazudott és letagadott legutolsó példányt sikerült lencsevégre kapni. A többit szemérmetlen sebességgel elhordta a család.